A csehek megosztottak a kétszintű egészségügyi ellátás bevezetésében

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: A csehek fele szívesen fizetne a kórházakban, ha az általánostól magasabb szintű egészségügyi ellátást kaphatna, míg a fele ezt a lehetőséget elutasítja - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozta nyilvánosságra a közszolgálati Cseh Rádió.hospitalA Median ügynökség által a rádió számára készített felmérés szerint a 2012-ben bevezetett, majd másfél év múlva az alkotmánybíróság döntése következtében megszüntetett, kétszintű egészségügyi ellátás rendszerének újbóli bevezetését a megkérdezettek 49 százaléka támogatja, míg 51 százalék elutasítja.

Csehországban a 2011-ben elfogadott új egészségügyi törvény tette lehetővé, hogy az ellátás kétszintű legyen: alapszintű, s ahol erre lehetőség nyílt, magasabb szintű. A páciensnek joga volt választani, de a biztosítók csak az alapszintet fizették. A magasabb szintért a betegeknek fizetniük kellett.

Az alkotmánybíróság eredetileg elismerte, hogy lehetséges a kétszintű ellátás, de azzal a feltétellel, hogy a magasabb szintet rendeletekben pontosan meghatározzák. Miután ez nem történt meg, a testület 2013 nyarán úgy döntött, hogy a magasabb szint lehetőségét ki kell venni a közegészségügyi törvényből.

A téma azonban politikai és társadalmi szinten továbbra is viták tárgya. Bár a jelenlegi koalíciós szerződés a kétszintű rendszer visszaállításával nem számol, a kormánykoalíciós ANO (Igen) mozgalom képviselőinek egy csoportja mégis ilyen értelmű javaslatot terjesztett az alsóház elé. A javaslat megbukott. Svatopluk Nemecek szakminiszter szerint azért, mert nem volt jól előkészítve, s a koalícióban sem volt egyeztetve a kérdés.

A felmérésből kiderült, hogy a kétszintű egészségügyi rendszertől elsősorban az idősebbek és az alacsonyabb jövedelműek félnek. Az aktív lakosság körében azonban az elképzelésnek a felmérés szerint mintegy 70 százalékos támogatottsága van.

A kétszintű rendszer hívei azzal érvelnek, hogy a magasabb szint lehetőségének bevezetésével könnyebben ki lehetne szűrni a hálapénzeket az egészségügyből. Ugyanakkor mindenki egyetért azzal, hogy a rendszert nagyon szigorúan konkrét szabályok közé kellene szorítani.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com