A kiszáradás tüneteinek fontos a felismerése!

Vannak olyan vírusok, amelyek könnyen kiszáradást eredményezhetnek, többek között ilyen a hányással, hasmenéssel járó megbetegedés, de gyerekeknél előfordul bármely fertőzésnél, hogy nem hajlandóak elegendőt inni.

Mindig próbáljuk elkerülni a kiszáradást, mert a vesék leálláshoz is vezethet!

Mi az a kiszáradás (dehidratáció)? 

Az emberi test 60 százalékát víz alkotja, amely lényeges szerepet játszik például az emésztésben, a salakanyagok eltávozásában,valamint az ízületi funkciók ellátásában. Dehidratációról akkor beszélhetünk, ha a szervezetből több folyadék távozik, mint amennyit beviszünk. Az enyhe kiszáradás csak szomjúságérzetet eredményez, míg a súlyosabb esetben halálhoz is vezethet. 

Megelőzése


A pótolandó folyadék mennyisége attól függ, hogy mennyit vesztett a beteg. A hányás, hasmenéssel járó kór fennállásánál igen nehéz a folyadékot a szervezetbe juttatni, illetve azt bent is tartani. Ebben az esetben a legjobb a pici kortyonkénti víz nyelése. A légúti fertőzések következtében is előfordul, hogy a gyerekek nem akarnak inni sem enni, a szülőnek oda kell figyelnie a napi folyadékbevitelre, ami lehetőleg te vagy víz legyen. Nem szabad hagyni, hogy a kiszáradás létrejöjjön. Nem ajánlott megvárni a szomjúságérzetet, rendszeresen inni kell.  


Tünetei

Gyerekeknél jellemző a száraz nyelv és száj, sírás könnyek nélkül, száraz bőr és levertség.
  • szomjúság érzet
  • minimális vizelet ürítés
  • sötétebb vizelet
  • szédülés
  • izzadás hiánya
  • fejfájás
  • izomgyengeség
  • megnövekedett pulzusszám
  • szapora légzés
A kiszáradás esetén szükségessé válhat a kórházi kezelést!

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com