Betegségek, amelyek miatt pocsék lesz a reggelünk

Torokfájás, hasmenés, de fejfájás miatt is nehezebben indulhat a napunk.Tired Man Sitting on Bed
Csak a mesében létezik, hogy az ébresztőóra csörgése után vidáman, mosolyogva rúgjuk le a takarónkat, dúdolva készítjük a kávénkat, és boldogan készülődünk, hogy elkezdhessük a napunkat.

A valóságban a legtöbbünknek morogva kezdődik a reggel. Ennek valószínűleg az oka az általános reggeli rosszkedv, de akár valamilyen betegség is lehet a felelős a nyűgösködésünkért.
Íme, a leggyakoribb ilyen nyavalyák:

Köhögés, krákogás: Nemcsak kellemetlen, hanem olykor fájdalmas is, ha reggel köhögünk, krákogunk. A közérzetünk pedig csak még rosszabb lesz, ha véget ért a köhögésroham, mert kimerültnek, megviseltnek érezhetjük magunkat, ráadásul a köhögéstől felkavarodik a gyomrunk, ezért hányingerünk is lehet.

Ennek a reggeli betegségnek a hátterében legtöbbször az áll, hogy az éjszakai fekvés hatására a gyomorsav a nyelőcsőbe és a felső légutakba került, ami irritációt okozott. Sajnos nem nagyon tudunk ez ellen tenni. A helyzeten kicsit javíthatunk azzal, ha este már nem eszünk nehéz ételeket.

A reggeli köhögés azért is jelentkezhet, mert dohányzunk. Ha ez a helyzet, akkor szokjunk le a cigarettáról, és a tünetek csökkenni fognak. A reggeli betegségért az asztma, allergia, és bizonyos gyógyszerek is felelősek lehetnek.

Torokfájás: Nem kell azonnal torokgyulladástól félnünk, mert valójában csak kiszáradt a torkunk az éjszaka folyamán!
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A torokfájást a szoba meleg, száraz levegője okozza, ami miatt az orrunk is bedugulhat.

Ezen úgy segíthetünk, hogy lejjebb vesszük a fűtést, a mellkasunkat bekenjük mentolos krémmel, vagy sós vizet párologtatunk a szobában. Ha reggel mégis fáj a torkunk, akkor egy pohár forró vizet keverjünk össze egy kanál mézzel, és igyuk meg.

A reggeli torokfájás allergia miatt is jelentkezhet, ezért mindenképpen menjünk el egy allergiavizsgálatra, ha rendszeresen fáj reggel a torkunk, és nehezen nyelünk, ugyanis a porallergia is okoz ilyen tüneteket!

sore_throatKöszvény: Ez igazán kellemetlen, mert súlyos ízületi fájdalmakkal járhat. Rendszerint késő éjjel vagy kora hajnalban jelentkezik, mert a gyulladáscsökkentő kortizol ezekben az időszakokban van a legalacsonyabb szinten a szervezetünkben.

Köszvény esetén, lefekvés előtt igyunk egy kis vizet, és legyen az ágyunk mellett is egy pohárral. Ezzel elkerüljük a kiszáradást, ami felerősíti a gyulladást.

Hasmenés, hasfájás: Ha ezt tapasztaljuk reggel, akkor nem vagyunk egyedül, hiszen a világ népességének körülbelül az egyharmadát kínozza valamilyen bélprobléma, ami lehet hasmenés, puffadás, hasfájás, székrekedés.

A reggel jelentkező hasmenés néhány okát elkerülhetjük. Elég, ha este már nem iszunk alkoholt vagy szénsavas üdítőt, csökkentjük a koffeinbevitelt, és zsírszegény ételeket fogyasztunk.

Fejfájás: A migrének fele is reggel jelentkezik, aminek az egyik oka az, hogy a szervezetünkben alacsony szinten vannak a természetes fájdalomcsillapítók (endorfin, enkefalin).

A másik ok az adrenalin, ami a vérerek koncentrációját szabályozza, és ilyenkor szabadul fel nagyobb mennyiségben, ami miatt megfájdul a fejünk. A fejfájást különböző tüdőbetegségek is előidézhetik, mert éjszaka nem lélegeztünk elég mélyeket, és ezért az oxigénszintünk leesett.

morning-epressionDepresszió mélyponton: Ha depressziósok vagyunk, akkor reggel tör ránk a legrosszabb hangulat. Ez azért van, mert normál esetben a kortizolszint reggel emelkedni kezd, és ettől úgy érezzük, hogy bele kell vágnunk a napba.

A depresszió esetében ez nem így történik, ezért fontos, hogy kialakítsuk a napi rutinunkat, aminek köszönhetően a szervezetünk felveszi a napi ritmust.

Fülcsengés: A reggeli órákban súlyosbodik a krónikus fülcsengés tünetei. Ez azért lehet, mert a fülcsengés szoros összefüggésben áll az aktivitással, ami felerősödik az éjszakai nyugalom után. A fülcsengés másik oka a vérkeringés zavara, vagy az, hogy körülöttünk nagy a csend, ezért felerősödik a fülünkben a zaj.

Nyakfájdalom: A hát-és nyakfájás a rossz fekhely, és a mozgás hiánya miatt jelentkezhet reggel. A legjobb, amit ez ellen tehetünk az, ha veszünk egy megfelelő matracot, valamint az elgémberedett végtagjainkat gyorsan és alaposan megmozgatjuk reggel. A fájdalmat megelőzhetjük azzal, ha lefekvés előtt jógagyakorlatokat végzünk. Ezt reggel is megismételhetjük, mert akkor a fájdalmat enyhítjük vele.

strokeStroke: A reggeli órák kritikusak ennél a betegségnél, ugyanis a legtöbbször hajnalban hívják a mentőket. Ennek az oka az, hogy ezekben az órákban nagyobb valószínűséggel képződik rög a vérben.

A stroke ellen csak úgy tudunk védekezni, hogy odafigyelünk a vérnyomásunkra, egészségesen étkezünk, és mellőzzük a dohányzást!

Fibromyalgia: Ha reggel az egész testünkben fájdalmat és gyengeséget érzünk, akkor ez az, ismeretlen okú, betegség a felelős érte. Reggel leggyakrabban ín-, izom- és lágyrészfájdalmak jelentkeznek, ami több órán keresztül sem múlik el.

Habár vonzó lenne, mégsem szabad ágyban maradnunk. Még nagy fájdalom esetén is fel kell kelnünk, hogy mozogjunk. A betegségen enyhíthetünk napi szinten alkalmazott gyógymasszázzsal, és rendszeres úszással.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com