Hányféleképpen fájhat a fejünk?

Különbözőképpen jelentkezhet az éles, tompa, lüktető fájdalom, amelyet hányinger, vagy hang- és fényérzékenység is kísérhet.Headache-300x300
Az egész napunkat képes tönkretenni egy rosszkor, rossz helyen jelentkező fejfájás, amiről próbáljuk kitalálni, hogy hogyan tudnánk a leggyorsabban megszabadulni tőle. A legegyszerűbb megoldás az lehetne, hogy bekapunk egy fejfájást csillapító tablettát, vagy eszünk, iszunk, esetleg lefekszünk aludni.

Olykor azonban ez nem elég, mert a fejfájás különböző fajtái között akad olyan, amely pár perc alatt elmúlik, de előfordul az is, hogy hosszú időre csillagokat látunk a fájdalomtól, ami az agyunk teljes területén, egészen a nyak hátsó területéig húzódhat.

Néhány esetben a fájdalom csakj a fej egy bizonyos részét érinti, míg máskor az egész területen jelentkezik az éles, tompa, vagy lüktető fájdalom.

Ezt kísérheti hányinger, hang- és fényérzékenység. Ezeket a tüneteket nagyban befolyásolja, hogy milyen fajta fejfájással van dolgunk.
Többségünk (70 százalék) krónikus fejfájásra panaszkodik, amelynek a visszatérő tüneteitől egyre sűrűbben szenvedünk.

Tenziós fejfájás: A közepesen erős fejfájást nagyon sokan átéljük. Szerencsére nincsenek kísérő tünetei, ám akár órákra is képes megakadályozni azt, hogy a megszokott lendülettel végezzük a dolgainkat, munkánkat. A Tenziós fejfájás jelentkezhet azért, mert levegőtlen helyiségben tartózkodunk, túl sok a stressz az életünkben, nem ittunk elég folyadékot, illetve rossz a testtartásunk, és ezért az izmaink megfeszülése okozza a fájdalmat.

Migrén: Sokunknak ismerős, és rettegett fejfájástípus, hiszen ez képes teljesen megbénítani minket. A migrén rendszerint a fejünk egyik részén jelentkező, lüktető fájdalom, amit hányinger, fény- és zajérzékenység kísérhet.

sinus-headacheMivel az esetek legnagyobb arányában ez a fejfájás ágyba kényszerít, ezért gondoskodjunk arról, hogy sötét legyen a szobánkban, és zárjunk ki minden zajt! A migrén ellen a harcot főleg gyógyszerekkel szoktuk felvenni, de megéri utána nézni, hogy milyen alternatíva létezik arra, hogy megelőzzük, vagy csökkentsük a fájdalmat.

Éles fájdalom a fejben: 35-45 percig kínoz a szem mögötti részből kiinduló éles, szúró, nem olyan gyakori, és főleg férfiaknál jelentkező fájdalom. Az eddigi vizsgálatokból kiderült, hogy ez a típusú fejfájás akkor jelentkezik, ha az agynak eltér a normálistól a vérellátása, illetve megváltozik a háromosztatú ideg állapota.

Kísérő fájdalom: Ennél a típusnál valójában valami más betegségünk van, és annak az egyik tünete a fejfájás. A hasogató fejfájás sokszor akkor jelentkezik, ha valami súlyos bajunk van, ezért fontos szakorvosi kivizsgálás esetén megemlítenünk! Más esetekben fertőzések, és gyulladások miatt jelentkezik, és meg is szűnik, ha a betegséget kezelték.

Forrás: napidoktor.hu

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com