Okosabbak azok a gyerekek akiket két szülő nevel fel - állítja egy tanulmány

Az új kutatások szerint, azok a gyerekek akiket két szülő nevel fel, okosabbak mint az egy szülő által felneveltek.

ARTICLE-2318251-1996B06E000005DC-883_233X390A gyerek számára mindkét szülővel együtt lenni az élet legkorábbi éveiben, ahhoz vezet, hogy több agysejtet fejlesztenek - vélik a tudósok. Azonban ez az előny különböző formában mutatkozik meg a két nem között. A fiúknál jobb memória és tanulási funkció alakul ki.

A lányoknál pedig fejlettebb motoros funkciókat és szociabilitást okoz vagyis a közösséghez való alkalmazkodás képességét növeli.

Úgy gondolják ennek az lehet az oka, hogy a csecsemők két szülőtől több figyelmet és nagyobb stabilitást kapnak. Így kisebb a valószínűsége, hogy korai éveikben érzelmi stresszt szenvednek el. Ez pedig az agysejtek nagyobb számú termeléséhez vezet, fiúknál a szürke, lányoknál pedig a fehér agyállomány fejlődik jobban.

A kanadai Calgary Egyetem kutatói egereket tanulmányoztak és hoztak létre két szülős és egy szülős család csoportokat, ezután pedig mérték a kisegereknél az agysejtek fejlődését születésüktől kezdve felnőtté válásukig. A felnőtt egerek közül, azoknak volt a legtöbb agysejtje akik két szülős családmodellben nevelkedtek fel. Valószínűleg azért, mert több figyelmet és ápolást kaptak azok a fiatalok, akikkel mindkét szülő foglalkozott.

Azonban az meglepetést okozott a kutatóknak, hogy azok a lány csecsemők, akiket két szülő nevelt, átvitték ezt a mintát és nagyszerű egyedülálló szülők váltak belőlük. Tehát a két szülő által nevelés előnyei generációk között öröklődtek.

ARTICLE-2318251-1996B346000005DC-946_468X286Dr. Weiss elmondta: "Az új kutatási munka kiegészíti az egyre növekvő tudásanyagot, ami azt jelzi, hogy a korai, támogató tapasztalatok hosszú távú és pozitív hatással van a felnőttek agy működésére."

"Az egér családmodellben, a szülők és a környezet közvetlen hatással volt az agysejt termelésre. Lehetséges, hogy hasonló hatásokat lehet látni más emlősöknél, például az embernél is."

Forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com