Ez áll a káros szokások hátterében

Minden káros, vagy rossz szokás mögött lelki, vagy pszichés okok húzódnak, melyek akár egészen a gyermekkorig nyúlhatnak vissza. Ugyanis minden egyes szokást visszalehet vezetni egy egy eseményre, traumára, rossz emlékre.

pánik(betegség)nem csak betegekről


A kutatások szerint a káros szokásokkal élők sokkal mélyebb érzelmi-, és lelkivilággal rendelkeznek, mint az átlag emberek. Ennek köszönhetően intenzívebben élik meg a boldogságot, ugyanakkor a fájdalmas időszakokat is. Nehezebben dolgozzák fel a negatív élményeket, zárkózottabbak és csak nagy erőfeszítések után veszik rá magukat a változtatásra. Pót cselekedeteikkel próbálják elnyomni magukba az érzelmeket, vagy épp betölteni azt az űrt, melyet éreznek önmagukban. Emellett egy helytelen reakcióként is szolgálhat nekik, valahányszor konfliktus, vagy stressz helyzetbe kerülnek.

A legkárosabb szokások a következők. Tévhitekkel ellentétben, nem a dohányosok, vagy az alkoholisták találhatók legnagyobb számban, hanem a kényszeres evők. Ide tartozik az érzelmi evés, mely akkor következik be, mikor egy hirtelen érzelem hatására úgy reagál az illető, hogy étellel próbálja oldani a feszültséget, lekötni a figyelmét. Emellett vannak a túlevők, akik folytonosan több ételt fogyasztanak úgy, hogy tudatában vannak annak is, hogy rosszul lesznek tőle, mégis így próbálják betömni a lyukat, mely a szívükön keletkezett.

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com