Űzzünk sportot a takarításból, hogy fogyjunk!

Porszívózással, portörléssel, ablakpucolással, de még a virágok öntözésével is égethetjük a zsírt. 8682620
Ha testmozgásról van szó, akkor rögtön az edzőterem jut az eszünkbe, vagy az, hogy el kellene mennünk futni, úszni, kerékpározni, tehát biztos, hogy valami olyan időtöltést kell találnunk, ami miatt el kell mennünk otthonról, vagy később fogunk hazaérni, mert munka után rögtön belevetnénk magunkat valamelyik edzésformába.

Ehhez azonban nem fűlik a fogunk, pedig tudjuk, hogy a lustaság miatt szépen fel tudnak szaladni a kilók, de akkor is munka után már örülünk, ha hazakeveredünk, és különben is futunk eleget a villamos után, vagy át a zebrán, tehát bőven elég annyi mozgás.

Hazaérve azonban fogad minket a poros bútor, koszos szőnyeg, maszatos ablak, és a kiszáradt virágok, tehát ideje lenne elvégezni a házimunkát, amiért megint csak nem rajongunk, de muszáj megcsinálni, főleg azért, mert azzal is kalóriát égetünk, tehát letudjuk a sportot, és még fogyhatunk is!

A nagytakarítást kezdhetjük a törlőrongy megragadásával, és nekieshetünk a bútorok letörölgetésének, amihez folyton hajolgatni, nyújtózkodni, guggolni kell, hogy a legkisebb zúgott is el tudjuk érni.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A különböző berendezési tárgyak tologatása, és emelgetése is garantáltan meg fogja mozgatni az izmainkat.

A munkát folytassuk a porszívózással, hogy az egész testünket átmozgassuk. Ehhez a legjobb módszer, ha nem csak húzzuk magunk után a porszívót, hanem a kezünkbe fogva visszük magunk után, és lehetőleg váltott karral végezzük ezt a munkát.

employees-washing-the-windows-at-final-touch-500x379Az ablakpucolást se halogassuk, főleg, ha jó nagy ablakokat kell tisztára mosnunk! Ha alapos munkát végzünk, akkor reggel ne lepődjünk meg, ha a kezünkben izomláz fog jelentkezni!
Az ablakmosást a függönyök leszedésével kezdjük, amihez kelleni fog egy létra, aminek a felállítása is egy jó karizom erősítő gyakorlat.

Ezt követően másszuk meg a fokokat, ami a fenekünket és a combjainkat izmosítja, majd nyújtózkodva szedjük le a függönyt. A gyakorlatsort meg kell ismételnünk, ha a mosógép végzett a mosással.

Végezetül a növényekről se feledkezzünk meg, amelyek a cserepekben kókadoznak! Vegyük elő az öntözőkannát, töltsük tele vízzel, és öntözzük meg a, minél magasabbra rakott, virágokat. Ezzel kipipálhatjuk a súlyemelést, és nyújtózkodást. Ha még létrával, vagy székkel fokozzuk a „gyakorlat sort”, akkor a comberősítést is letudjuk.

A fogyáshoz természetesen nem lesz elég ennyi mozgás, de az biztos, hogy jó hatással lesz ránk a házimunka, feltéve, hogy kellő vehemenciával állunk neki elvégezni azt, tehát űzzünk sportot takarításból, és az edzéshez is több kedvünk lesz!

(Forrás: napidoktor.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Júliusi életmódtanácsok

Júliusi életmódtanácsok

Hozd ki a legtöbbet magadból a hónapban!

A káröröm pszichológiája

A káröröm pszichológiája

Nem biztos, hogy a rosszindulat miatt örülsz valaki bukásának.

Így küzdhetünk a nyári kánikula ellen!

Így küzdhetünk a nyári kánikula ellen!

Néhány egyszerű módszerrel elviselhetőbbé tehetjük a hőséget!

Önismereti útmutató 2026 második felére

Önismereti útmutató 2026 második felére

Merre vezethet az utad a következő hónapokban?

Ezekkel az ételekkel hűtheted magad a kánikulában

Ezekkel az ételekkel hűtheted magad a kánikulában

Belül is hűtsd magad a hőségben!

Nyáron fokozódik a thalasszofóbia

Nyáron fokozódik a thalasszofóbia

Sokan szenvednek a láthatatlan fóbiától.

Egészséges életmódváltás koplalás nélkül: Hogyan csökkentsük a rejtett zsiradékokat az étrendünkben?

Egészséges életmódváltás koplalás nélkül: Hogyan csökkentsük a rejtett zsiradékokat az étrendünkben?

A modern táplálkozástudomány egyik legnagyobb igazsága, hogy a tartós fogyás és az egészség megőrzése sosem a koplaláson alapul. A drasztikus kalóriamegvonás és a koplalás hosszú távon lelassítja az anyagcserét, és elkerülhetetlenül a rettegett jojo-effektushoz vezet a folyamat végén. A valódi és fe

Ez a kép elárulja, hogy milyen hazudozó vagy

Ez a kép elárulja, hogy milyen hazudozó vagy

Amit először meglátsz, az alapján kapod meg a neked szóló elemzést.

Mi tehet boldoggá a nyáron?

Mi tehet boldoggá a nyáron?

Milyen változásra lehet szükséged?

Illat-teszt

Illat-teszt

A kedvenc illatod mesél a személyiségedről.

http://ujhazak.com