Miért olvasnak az emberek negatív cikkeket?

Az emberek manapság hajlamosak az élet negatív oldalát nézni, semmint a pozitívat.

Jobban érdekelnek bennünket a rossz hírek, jobban lekötnek a durva jelenetek, balesetek, gyilkosságok és az azokról szóló bejegyzések az újságokban, mint a tudományos rovatban közzétett, újonnan felfedezett rovarfajokról szóló cikkek.

Vajon mi erre a magyarázat – ha van egyáltalán?

Vagy ne is keressünk magyarázatot, hanem azon nyomban temessük is a megromlott
erkölcsű emberiséget?
Talán nem kell ilyen messzire menni. Az emberek alighanem csak unatkoznak. Az ismétlődő napok és hetek monoton ismétlődő szokásaiból a tündérmesék és a jó fantázia enged csak kizökkenni – egészen addig, amíg nem ér minket valamilyen más hatás.

Például egy baleset, amelynek szemtanúi vagyunk. Kevés olyan vérpezsdítő érzés van a mindennapokban, amikor az előttünk lévő kereszteződésbe kétszázzal hajt be egy milliós kocsiban ülő fenegyerek, a következő pillanatban pedig egy óriási csattanás hatol a csontjainkig, s később a lassan járj, tovább érsz jelmondatát ismételgetve fejcsóválva haladunk el mellette, miközben a rendőr ingerülten integet, hogy ne bámészkodjunk már annyira, mert még kiesik a szemünk. Közel ugyanilyen érzés, amikor noha nem lehetünk egy ilyen eset részesei, de olvashatunk róla.
Vagy éppen arról, ha valaki leesik a porondról. A politikus elszólta magát, az üzletember kétmilliárd- egy forintot vesztett egy rossz befektetéssel, a vezérigazgatóról félreérthetetlenül érthető képek készültek három hölgy társaságában, miközben beperelte a konkurens céget, mert bár ő maga is lopja a szabadalmakat, a másik cég előbb
kezdte.
Mi hajt bennünket, hogy ezekről olvassunk és írjunk? Talán a szimpátia, vagy az együttérzés. Talán azzal, hogy elolvassuk a bejegyzést, a lelkiekben támogatjuk az alanyát. Vagy netán a gyűlölet, a káröröm vagy az irigység? Lehet, hogy az ellenzéki párt politikusa véletlenül elszólta magát élő adásban, és csúnyát mondott – amitől mi habzó szájjal röhögünk föl, hogy még a tea is rálöttyen a fehér ingünkre, de annyira elégedettek vagyunk az utált személy ballépésével, hogy ezzel nem is törődünk, és ki sem cseréljük az ingünket, mert bizony megérte... legfeljebb veszünk rá
egy pulóvert.
Akárhogy is, csak pozitív cikkekkel manapság nehéz lenne talpon maradni. Ott, ahol az erőszak és a gyűlölködés az úr, nehezen veti meg a lábát az együttérzés és az öröm. De ha az ember elég ügyes, talán csempészhet némi tanulságot a legrosszabb hírekbe is, s ha ezek legalább egy ember elméjében gondolatot fogannak, és utat mutatnak a továbbiakban, a cikk már nem negatív többé. Mert nincs is olyan, hogy negatív cikk. Csak rosszul, üzenet nélkül megírt