ÁSZ: kiemelt számvevőszéki feladat a fenntarthatóság érdekében végzett ellenőrzés

Kiemelt feladatának tekinti az Állami Számvevőszék a fenntartható fejlődést szolgáló programok - többek között a levegőtisztasági, hulladékgazdálkodási, gyermekvédelmi, felsőoktatási célú intézkedések vagy a parlagfű elleni védekezés - ellenőrzését - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) csütörtöki ülésén az Országgyűlésben.   A hivatal vezetője a fenntarthatósági célok számvevőszéki támogatásáról szóló tájékoztatójában kiemelte, hogy a 4 éve elfogadott, 2024-ig szóló Nemzeti Fenntartható Fejlődés keretstratégiája jelentős mennyiségű közpénz felhasználásával jár, ez pedig - mint fogalmazott - növeli az ellenőrzések jelentőségét. Felidézte, hogy az ÁSZ 2011-ben elfogadott stratégiája is alapértéknek nevezi a fenntarthatóságot.

    
Domokos László szerint a startégiák megvalósulása és az ellenőrzések közötti összefüggést felismerve jöhetett létre stratégiai partnerség az ENSZ és az INTOSAI (International Organisation of Supreme Audit Institutionse) között is. A kezdeményezéshez - a kormány támogatásával - az ÁSZ is csatlakozott, hogy részt vehessen az ENSZ Agenda 2030 című fenntarthatósági keretrendszere fenntarthatósági fejlődési céljainak (SDG) előkészítésében - mondta.


A célok megvalósítását az ÁSZ a többi szervezettel együtt folyamatosan ellenőrizni fogja: elsőként azt vizsgálják majd, hogy az egyes országok mennyire felkészültek az ENSZ-célok megvalósítására, meghozták-e a szükséges intézkedéseket, kialakították-e a végrehajtás intézményrendszerét és biztosítják-e a szükséges erőforrásokat.
    

Pulay Gyula, az ÁSZ igazgatója felidézte, hogy a fenntarthatósági célok ellenőrzését az INTOSAI 22. kongresszusa is az egyik legfontosabb célként fogalmazta meg. Az ENSZ Agenda 2030 fontos újításának nevezte, hogy végrehajtási startégiát és többféle nyomon követést - többek között számvevőszéki ellenőrzéseket - is társítottak hozzá.
    

Pulay Gyula ismertette, hogy a nemzetközi ellenőrzési programhoz kapcsolódó 44 számvevőszéki szervezet azt vizsgálja, hogy felkészültek-e az egyes országok a fenntarthatósági célok megvalósításra. Fontos feltételnek nevezte a szükséges kapacitások, erőforrások, végrehajtási eszközök biztosítását, valamint a megfelelő nyomon követési rendszer kialakítását. Kiemelte, hogy a fenntarthatósági pénzeket világszerte sok esetben a korrupció tünteti el, ezért az ellenőrzések során erre is kiemelt figyelmet kell fordítani.
    

Bartus Gábor, az NFTT titkára többek között az ENSZ célrendszere és a magyar fenntarthatósági keretrendszer közötti különbségekre hívta föl a figyelmet, arra, hogy a globális és a helyi problémák nem teljesen fedik egymást. Hangsúlyozta emellett azt is, hogy a fenntarthatóság egyetlen szakterülettől sem választató el: a költségvetés tervezése, az oktatás, egészségügy, az államadósság vagy a költségvetési hiány kezelése mind fenntarthatósági kérdéseket vet föl.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com