Az idei idegenforgalmi szezonban csökkent a szabálytalanságok aránya (2. rész)

Az idei nyári idegenforgalmi főszezonban a hatósági ellenőrök a korábbinál kevesebb fogyasztóvédelmi szabálytalansággal találkoztak, egyre több vállalkozás nyújt korrekt szolgáltatást, és képvisel jogkövető, fogyasztóbarát szemléletet - hangsúlyozta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.

NFM_szines_logo_cmyk1-290x222Ismertette: a nyári főszezonban a fogyasztóvédők országszerte 1792 vendéglátó-ipari egységet, 128 taxis szolgáltatást vizsgáltak, a felügyelők 554 vendéglátónál és 18 taxisnál találtak valamilyen, többnyire kisebb szabálytalanságot.

Hozzátette: a szabálytalanságok aránya csökkenő tendenciát mutat, a nyári idegenforgalmi főszezonban az idén a vendéglátók 31 százalékánál tártak fel hiányosságot a felügyelők a múlt évi 33 százalékkal szemben, a taxiknál ez a mutató a tavalyi 17 százalékról 14 százalékra mérséklődött.

Koszorús László elmondta: a kiszabott bírságok összegét októberre összesítik, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóság a kis- és középvállalkozásoknál első körben nem bírságol, nem kirívó esetekben pedig a vállalkozások jogkövető magatartását segíti.

Az állami fogyasztóvédelem továbbra is partnerségben kíván együttműködni a szereplőkkel, ennek a szemléletnek az eredményességét mutatja, hogy 2300 cég szerepel a fogyasztóvédelmi szabályokat betartó vállalkozások pozitív listáján - mondta a helyettes államtitkár, jelezve, hogy a fogyasztóvédelemben fontos a tudatos fogyasztói magatartás erősödése is.

A Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) együttműködve Budapesten több taxist tudtak ellenőrizni, náluk többnyire figyelmetlenségből adódó hiányosságot találtak, de előfordult olyan is, hogy engedélyt kellett bevonni - mondta. A jellemző hiányosságok közé sorolta, hogy nem adtak számlát, illetve nem megfelelően tájékoztatták az utasokat.

A vendéglátóhelyeken vizsgálták többek között a mérőeszközök hitelességét, az árfeltüntetést, előfordult, hogy nem hitelesített mérőeszközt alkalmaztak a kiszolgáláskor, illetve nem a feltüntetett áron számláztak, a vásárlók könyve pedig nem volt látható helyen kitéve.

Az MTI kérdésére válaszolva a helyettes államtitkár közölte: az Európai Fogyasztói Központ magyarországi szervezetéhez nem érkezett kiemelkedően sok panasz itt tartózkodó külföldi turistáktól, és a külföldön nyaraló magyaroktól sem, akik többnyire a külföldi autóbérléssel és a szálláshellyel kapcsolatban tettek bejelentést.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com