Csaknem kétmilliárd forintot költ petrolkémiára a Mol 2017 és 2021 között

A tájékoztatás szerint a következő öt évben a vállalat növelni kívánja a propilén, illetve propilén származékok termelését.

A propilén értékláncon belüli a további diverzifikáció érdekében több mint 500 millió dollárból fejleszti a Mol magyarországi és a szlovákiai olefin üzemeit. A vállalatcsoport szintén jelentős befektetést tervez a propilén-oxid alapú poliolok - az autó- és csomagolóiparban, valamint a bútorgyártásban alkalmazott termékek - előállításába.





A propilén és a kenőanyagok gyártásának növelése érdekében mintegy 80-130 millió dollárt fektetnek magyarországi és szlovákiai finomítók fejlesztésébe. A Mol tervei szerint az első körben megvalósuló stratégiai projektek a petrolkémiai üzletágban várhatóan évente 250-300 millió dollárral járulnak hozzá a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményhez (EBITDA).

A Mol fejlesztéseket tervez kiskereskedelmi hálózatában is, ennek részeként a Fresh Corner töltőállomások száma a jelenlegi 184-ről 700-ra emelkedik majd. A tervek szerint 2021-re a fogyasztási cikkekből és szolgáltatásokból származó EBITDA eredmény eléri a 450-500 millió dollárt, amely 2030-ra a tervek szerint meghaladja a csoportszintű EBITDA 30 százalékát.

A közlemény szerint az alaptevékenységek stabil készpénztermelő képessége teljes mértékben fedezi a vállalat stratégiai projektjeit és a további terjeszkedést is. Mindemellett a kutatás-kitermelés (upstream) üzletágba több mint 2 milliárd dollár organikus tőkeberuházás jut a következő öt évben. Az olajkonszern leszögezte, hogy továbbra is a versenyképes, egyszámjegyű - jelenleg hordónként 6,3 dolláros - közvetlen termelési költség fenntartására törekednek, továbbá arra, hogy az eszközök az alacsony - hordónkénti 50 dolláros, vagy alacsonyabb - olajár-környezetben is önfinanszírozók, fenntarthatók legyenek és értéket teremtsenek.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com