ÉVOSZ: az építőipar fehérítésében fontos az idén elindult Üvegkapu rendszer

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építőipar fehérítését várja a január 1-től működő Üvegkapu rendszertől  és egyúttal annak kibővítését szorgalmazza - közölte az ÉVOSZ csütörtökön az MTI-vel.Hozzátették, a rendszer lényege, hogy a 700 millió forint feletti építési-beruházási célú közbeszerzéseknél a létesítmények megvalósításában résztvevő vállalkozásoknak napi szintű, névre szabott foglalkoztatási adatokat kell megadniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).
    

A közlemény idézte Koji Lászlót, a szakszövetség elnökét, aki szerint tovább kellene lépni: valamennyi elektronikus építési napló vezetésére kötelezett kivitelezésnél el kellene rendelni az Üvegkapu kötelező működtetését, így elegendő "kontroll" adata lenne a NAV-nak a legális foglalkoztatás és az elvárt bérezés ellenőrzéséhez. Mindez azért fontos, mert az adóhatóság által megfelelő gyakorisággal elemzett foglalkoztatási, bérezési, forgalmi és áfafizetési adatok segítségével kiszűrhetők lennének a szélsőségesen ellentmondásos adatokat mutató vállalkozások.
    

Ugyanakkor jelezték, komoly piacellenőrzési nehézségekkel jár, hogy a mintegy 125 ezer építőipari vállalkozás csaknem 60 százaléka öt embernél kevesebbet foglalkoztató mikro vagy egyéni vállalkozás. Arra is rámutattak, hogy a 2016 óta folyamatosan bővülő kereslettel nehezen tud lépést tartani a kapacitás-kínálat, és felerősödtek a piaczavaró jelenségek is: nagyobb számban jelentek meg a "kóklerek", akik számla nélkül dolgoznak, feketén foglalkoztatnak és rendezetlenek a költségvetési kapcsolataik.
    

Az ÉVOSZ szerint az építőiparban a gazdaság fehérítése egyben versenyegyenlőségi kérdés is. Különösen a lakosság részére végzett munkáknál jellemző a szerződés nélküli, számlaadás elkerülésével folytatott tevékenység, ahol nehéz a versenyt állnia egy tisztességes vállalkozónak. A szakszövetség fontosnak tartja, hogy a lakásfelújítási támogatásokkal a megrendelők pozitívan ösztönözhetők, mert így a legális, rendezett piaci magatartást tanúsító vállalkozókkal szerződnek, mivel a támogatás feltétele az írásos szerződés, a tételes műszaki tartalom, a számlák. A megrendelők ilyen típusú  támogatásának piactisztító hatása vitathatatlan.
    

Közölték, a legmagasabb szintű fekete foglalkoztatás is a lakosság közvetlen megrendelésére készülő lakásépítéseknél és felújításoknál tapasztalható, amit elsődlegesen a nagyszámú, írásos szerződés nélküli munkavégzés tesz lehetővé. Az ÉVOSZ számításai szerint 2021-ben mintegy 300 milliárd forint értékű lehetett az a lakásfelújítás, amelyet szóbeli megállapodás alapján kiviteleztek, a munkálatok áfatartalma körülbelül 75 milliárd forint volt, amitől az állami költségvetés elesett.
    

Az építőipar gazdaságfehérítését szolgálhatja a közeljövőben az is, ha csökkenteni lehet a készpénzes forgalmat az építésgazdasági értékláncban - olvasható a szakszövetség közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com