Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: vannak még hatékonysági tartalékai a hazai szőlészetnek és borászatnak

Vannak még hatékonysági tartalékai a hazai szőlészetnek és borászatnak - jelentette ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szakmai igazgatója vasárnap a II. Bországgyűlés című rendezvényen Ópusztaszeren.

mbGál Péter az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban szervezett szakmai tanácskozáson elmondta, komoly lehetőségek rejlenek az integrált növényvédelemben, illetve a bio- vagy biodinamikus birtokokban.

Az eredetvédelem lehetőségeinek eredményesebb kihasználása is hozzájárulhat az ágazat jövedelemtermelő-képességének javításához – tette hozzá.

Az elmúlt évtizedekben a minőség jelentősen javult, ezzel párhuzamosan azonban komoly technológiai váltás ment végbe a világban, ezért folyamatos fejlődésre van szükség – közölte a szakember.

Az igazgató úgy fogalmazott, igény lenne a magyar bor közösségi marketingjének újjászervezésére, ez nemcsak a közvetlen eladásösztönzést jelenti, hanem a borkultúra fejlesztését is.

A HNT által tavaly a földrajzi jelzés nélküli borra, gyöngyözőborra és szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyözőborra bevezetett, literenkénti 30 forintos ellenőrzési díjjal kapcsolatban kifejtette, a piacszervezési intézkedés beváltotta a hozzáfűzött reményeket, javított a szőlőtermelők helyzetén. Január 16-ig mintegy 64 millió forintot fizettek be a forgalmazók, ennek fele azonban várhatóan visszajár majd, mert az érintett mennyiség felét külföldön értékesítik – tudatta Gál Péter.

Sztanev Bertalan, a Földművelésügyi Minisztérium szőlő-bor termékpálya osztályának vezetője elmondta, az ágazat támogatásában meghatározóak az uniós források, a 2014-2018-as időszakban 30 millió eurós éves keret áll rendelkezésre erre a célra.

Folytatódik a szőlőültetvények szerkezetátalakításának támogatása. 2004 és 2013 között összesen 40 milliárd forint jutott el a szőlőtermelőkhöz az ültetvények felújításra, illetve telepítésére. 2014-2018 között hasonló összeg fordítható erre a célra. A minőség és a versenyképesség javítása érdekében a pályázati feltételek között hangsúlyosan szerepel a termőhelyek minősége, illetve a magas tőkeszám – közölte az osztályvezető.

A szakember hangsúlyozta, a technológiailag hibátlan bor ma már a piacra lépés minimális feltétele. Ennek elérését segíti a borászati gépek és berendezések beszerzésének támogatása. A földművelésügyi tárca a Miniszterelnökséggel közösen azon dolgozik, hogy minél előbb a vidékfejlesztési források terhére is megvalósulhassanak ilyen beruházások.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com