Kína kivételével veszteségben zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei

Kína kivételével veszteségben zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó indexei pénteken, Európa és New York nyomdokain haladva.Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,92 százalékkal, 20 034,50 pontra, kétheti mélypontra, a szélesebb körű Topix-index pedig 0,75 százalékkal, 1611,90 pontra süllyedt. A vártnál valamivel rosszabb ipari termelési és inflációs adatok mellett csökkentették a kockázatvállalási hajlandóságot azok az aggodalmak is, miszerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve után az Európai Központi Bank és a brit jegybank is elkezdheti szigorítani monetáris politikáját, ami óhatatlanul a részvényárfolyamok csökkenéséhez vezet majd.

A Nikkei értéke júniusban 1,9 százalékkal, a második negyedévben pedig 5,9 százalékkal emelkedett.

A dél-koreai Kospi 0,16 százalékos mínuszban, 2391,79 ponton, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 1,66 százalékos veszteségben, 5721,49 ponton zárt. Szöulban a külföldi és az intézményes befektetők eladásai domináltak, miközben a dél-koreai von erősödött a dollárhoz képest. A Kospi, amelynek értéke a héten történelmi csúcson is járt, már a hetedik egymást követő hónapot fejezte be emelkedéssel, így elemzők szerint elképzelhető egy rövid távú korrekció.


Ausztráliában gyakorlatilag nem változott az index értéke az év elejéhez képest, és a második fél évben is csak szerény mértékben, 2,5 százalékkal növekedhet, mert a befektetőket riasztja, hogy a háztartások masszív adósságállománya és a stagnáló bérek visszavetik a gazdasági növekedést. Kínában, ahol a feldolgozóipar júniusi teljesítményét tükröző beszerzésimenedzser-index a vártnál magasabb lett, a kezdeti gyengélkedés után emelkedéssel zártak az irányadó indexek.


A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,14 százalékkal, 3192,42 pontra, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,17 százalékkal, 10 529,61 pontra emelkedett. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe viszont 0,06 százalékkal, 3666,80 pontra esett, de így is 4,9 százalékkal nőtt az értéke júniusban.


Az utóbbi két hétben az hajtotta az árfolyamokat, hogy az MSCI amerikai szolgáltató úgy döntött, hogy a jövő évtől bevon a kínai belső piacon forgó, A-osztályú részvényekből a világ feltörekvő részvénypiacainak árfolyam-alakulását mérő indexébe. Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 0,74 százalékos mínuszban, 25 772,00 ponton zárt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com