Közös régiós adatközpontot működtet az Allianz

Az Allianz kelet-közép-európai leányvállalatai mintegy 10 millió eurós beruházással közös adatközpontot hoztak létre Frankfurtban, a központhoz év végig csatlakoznak, használatáért pedig jóval kevesebbet fizetnek, mint amennyibe egy-egy önállóan működtetett, hasonló egység kerülne.

allianzA központ a leányvállalatok tulajdonában van, amelyet azonban a létrehozásában is közreműködő T-Systems működtet.
A beruházásról Végh István, az Allianz Hungária vezérigazgató helyettese, valamint Rékasi Tibor, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón számolt be.

Az Allianz Hungária 2 millió euróval járult hozzá a beruházáshoz, az összeg 2 év alatt térül meg, miközben a folyamatos használatból származó megtakarítás eléri a 30 százalékot. Végh István az MTI kérdésére hozzátette, a magyar cég évi 3 millió eurót takarít meg ahhoz képest, mintha egy saját működtetésű és csak a magyar céget kiszolgáló központot tartana fenn.

Elmondta, az Allianz Hungária adatközpontjának egyes elemei 2012-re elavultak, így választani kellett: vagy saját új központot hoz létre a társaság, vagy csatlakozik az Allianz csoport által amúgy is preferált, frankfurti központhoz.
A megoldás az lett, hogy a régió 8 országában - Magyarországon kívül Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Romániában, Bulgáriában és Oroszországban - működő Allianz leányvállalatok egy saját központot hoztak létre Frankfurtban. A T-Systems ehhez megvásárolta - a tagok befizetéseiből - a hardvert, amely így olcsóbb volt, mintha az egyes cégek maguk vásároltak volna a saját szükségletükre.

A T-Systems telepítette például a nagy sávszélességű kapcsolatot is, illetve működteti a rendszert, beleértve a dolgozók képzését is. Ezekért használati díjat kap a tagoktól. Így mindenki annyit fizet, amennyit használja a rendszert.
Végh István szerint egy másik előnye a központnak az, hogy míg a nemzeti rendszereket a csúcs-igénybevételhez kell tervezni, addig a közös rendszerben a használat kiegyenlített.

Kifejtette, Magyarország már tavaly ősszel csatlakozott az új központhoz és a novemberben indult kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány már ezen keresztül zajlott, zökkenőmentesen.
Az utolsó ország az év végéig kapcsolódik a rendszerhez.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com