Magyar big data cég nyújt támogatást az ENSZ éhezés elleni globális küzdelméhez

A magyar Starschema Kft. adatelemzési és adatvizualizációs megoldásait alkalmazza az ENSZ világélelmezési szervezete, a World Food Programme (WFP), az együttműködés többek között a krízishelyzetek előrejelzésére, a segélyszervezet pénzügyi eszközeinek hatékonyabb felhasználására és logisztikai tevékenységének optimalizálására terjed ki - közölte a nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég az MTI-vel.A Starschema közleménye szerint a WFP célja, hogy 2030-ra teljesen felszámolja az éhezést a Földön. A tavaly 6 milliárd dollár támogatásból gazdálkodó szervezet világszerte több mint 80 országban rendelkezik irodával, és évente átlagosan 80 millió embert ér el humanitárius akcióival.

A tevékenysége során keletkező, illetve az ahhoz kötődő hatalmas adatmennyiség feldolgozására és hasznosítására korábban is alkalmazott már big data technológiákat - tették hozzá.

    
Kifejtették, a magyar cég az úgynevezett Big Data Lake technológia felhasználásával segíti a segélyszervezet adatainak egy helyre koncentrálását, illetve modern adatelemzési eszközöket biztosít azok feldolgozásához. A kft. ezzel a megoldásával tavaly elnyerte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Informatikai Innovációs Díját.
    

Az együttműködés több területet is érint. A bevezetett módszerek a jövőben lehetővé teszik a különböző okokból (pl. időjárás, járványok, katasztrófák) bekövetkező élelmezési vagy egészségügyi krízishelyzetek előrejelzését. Mivel a szervezetnek több ezer járműve és szállítóeszköze van, az adatok elemzése a WFP logisztikai tevékenységének támogatásánál is óriási segítséget jelent. A digitális alapokra helyezett működés emellett az adományok elosztása és a futó humanitárius programok finanszírozása terén is komoly hatékonyságjavulást hozhat.
   

A big data technológiák alkalmazása mélyebb összefüggések feltárására is lehetőséget ad. Erre lehet példa a szervezet által adományozott, élelmiszerek és meghatározott termékek vásárlására használható bankkártyák tranzakcióinak elemzése, ami értékes visszajelzést adhat arról, hogy az adományok valóban a kitűzött céloknak megfelelően hasznosulnak-e. A gyermekétkeztetés és a társadalmi mobilitás kapcsolatának vizsgálatában pedig fő szempont az, hogy a WFP által ingyenesen nyújtott iskolai étkezés mennyire ösztönzi a gyermekeket arra, hogy bejárjanak a tanórákra, illetve, hogy ez milyen hatással van az ő és családjuk későbbi boldogulására.
    

A Starschema közölte: a budapesti székhelyű cég idén mintegy 20 százalékos bevétel növekedést ért el, amely várhatóan év végére meghaladja a 2,3 milliárd forintot. A cég megrendeléseinek mintegy 70 százaléka a tengerentúlról származik, ügyfelei között van az Apple, a Tesla, a Walt Disney és a Netflix is. A foglalkoztatottak száma idén az egy évvel ezelőtti 150-ről 170-re nőtt - tették hozzá.
    

A nyilvános elérhető cégadatok szerint a nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég árbevétele tavaly nettó 1,89 milliárd forint volt, 2015-ben pedig 1,22 milliárd forintra tett szert. A kft. adózott eredménye tavaly meghaladta a 115,89 millió forintot, az azt megelőző évben 111,09 millió forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com