Netrisk: a tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást

A Netrisk adatai szerint növekedéssel zárult az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, a társaságnál mintegy 29 ezer tulajdonos, vagy üzembentartó kötött új kötelezőt biztosítást, ami bő 6 százalékos bővülés a tavalyi kampányhoz képest, a biztosítást váltók átlagban több mint 18 ezer forintot spórolnak jövőre az új szerződésükkel - közölte a biztosítási portál hétfőn az MTI-vel.Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy az éves átlagdíj a személyautók esetében 33 500 forint lett, míg az átlagdíj a segédmotor-kerékpároknál mintegy 6 ezer, a nagyobb motoroknál pedig majdnem 11 ezer forintra rúgott, míg a teherautók esetében nem érte el az 53 ezer forintot.

A legnépszerűbb márkák közül a Toyota-tulajdonosok takaríthatták meg a legtöbbet, ők mintegy 57 ezer forintért vihették volna tovább a kötelezőjüket, míg azok, akik váltottak, átlagosan kevesebb mint 37 ezer forintért köthették meg az új szerződést. Ez pedig közel 20 ezres spórolásnak felel meg.
A tíz slágermárka közé tartozó Opelek esetében volt a legalacsonyabb a megtakarítható összeg, de ez is meghaladta 16 ezer forintot. A régi, úgynevezett indexdíj az Opeleknél több mint 48 ezer forintot tett ki, ezzel szemben átlagban 33 ezer forint alatti ajánlatot kaptak a kampány során - emelte ki a szakember.

A Netrisk összeállításából kiderül az is, hogy a legidősebb kötelezőt váltó autó gyártási éve 1955 volt, vagyis "nyugdíjas" korú, 69 éves autó kapott új kötelezőt. Egyébként az autók átlagéletkora 21 évre jött ki - írták a közleményben. Besnyő Márton a közleményben kiemelte, a balesetmentes múlt fontos a kötelező biztosítás esetében.

A bonus-malus rendszeren belül a B1-es kategóriába tartozó autósok átlagban közel 59 ezerért köthették meg az új kötelezőjüket. A B5-ösök 50 ezer forintért, miközben a topkategóriát jelentő B10-be sorolt autósok kevesebb mint 32 ezerért. Míg a malusos autósok közül a legdrágább, M4-es osztályba tartozók esetében már 175 ezer forint feletti átlagdíj jött ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com