Takarékszövetkezetek - Integrációs szervezet: erősödhet a verseny

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) szerint az elmúlt hetekben zavarkeltő információk jelentek meg a takarékszövetkezeti integráció megújításával kapcsolatban, egyúttal hangsúlyozzák, hogy az együttműködés megújulása révén stabil piaci szereplőkké válhatnak a takarékszövetkezetek.

tA takarékszövetkezetek tőkeerős, versenyképes és stabil piaci szereplőkké válhatnak, amelyek korszerű és egységes banki szolgáltatásokat nyújtanak minden ügyfelüknek - olvasható abban a közleményben, amelyet a SZHISZ nevében Lontai Dániel igazgatósági elnök szerdán juttatott el az MTI-hez.

Úgy véli, az integráció hozzájárulhat a hazai bankpiac fellendüléséhez, a fogyasztó számára kedvező piaci verseny élénküléséhez, továbbá a banki profit Magyarországon tartásához és a munkahelyteremtéshez.

A közlemény szerint azért tartották fontosnak mindezt leszögezni, mert a takarékszövetkezeti integráció megújításával kapcsolatban az elmúlt hetekben olyan zavarkeltő információk láttak napvilágot, amelyek "akadályozni igyekeznek a törvény végrehajtását, és amelyek nemcsak a takarékszövetkezeti tagság, hanem az ügyfelek, betétesek körében is indokolatlan aggályokat szülhetnek, emiatt igen károsak és veszélyesek".

Kiemelik, hogy a megújuló integráció növeli a tagok tulajdonrészének értékét saját takarékszövetkezetükben és a Takarékbankban, az egységes központi szolgáltatások növelik a takarékszövetkezetek szolgáltatási színvonalát és jövedelemtermelő képességét. Ezzel az SZHISZ szerint a tagok és az ügyfelek egyaránt jól járnak.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com