Tovább esnek a lakásárak

Az ingatlankereskedelem mélyponton van, az új lakásépítések száma 80 éve nem volt ennyire alacsony. Miközben az első lakást vásárlók olcsón vehetnének ingatlant, addig az önerő hiánya, a munkanélküliség, és a pesszimista gazdasági hangulat nem engedi élénkülni a piacot.

Nagyobb mértékben csökkentek lakásárak a harmadik negyedévben, mint azt várták volna - írja az FHB Lakásárindex. 2011 harmadik negyedévében a 2010-es hasonló időszakhoz képest 1,5 %-kal estek vissza az árak, illetve 4,6 %-kal csökkent a reálértékük. A zuhanása nem volt akkora, mint 2010-ben, azonban a várakozásoktól elmaradtak az árak, ami az FHB szerint  a makrogazdasági és a pénzügyi környezet kedvezőtlen alakulásának tudható be.

Ahogy azt a szakértők előre jelezték, a lakáspiaci forgalom alacsony szinten maradt. 2010-ben 91.000 tranzakció történt, miközben 2003-ban még 270.000 lakás cserélt gazdát. A forinthitelek folyósításkori hiteldíja is emelkedett az előző évhez képest: 10 % alatti hitelt már szinte sehol nem találni.

A Lakásárindex szerint a lakásépítés kínlati oldala is kimerült: az új lakások száma csak töredéke a 2004-es csúcsértéknek. A 2011-es év első három negyedévében sem az épített lakások, sem az építési engedélyek száma nem lépte túl a 10.000-et. Magyarországon 1930 óta nem épült ennyire kevés lakás. Hir.ma (a VG nyomán)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com