Végéhez közeledik a Mosoni-Duna és a Lajta vízgazdálkodási, valamint a Szigetköz ökológiai rehabilitációja

Szeptemberre befejeződik a 2011-ben kezdődött Mosoni-Duna és Lajta vízgazdálkodási, valamint a Szigetköz ökológiai célú rehabilitációja – közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig) vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Győrben.

Németh József elmondta, hogy a Mosoni-Duna és a Lajta vízgazdálkodási rendszerének rehabilitációja mintegy 6 milliárd forintból valósul meg. A pénzből egyebek mellett javítják a Mosoni-Duna és a Lajta belterületi szakaszain az árvízi hordalék és a jéglevezetési feltételeket, amivel a nedves és a vizes élőhelyek vízpótlása javul.

md

Kertész József, az Éduvízig előadója elmondta, hogy a 6,3 milliárd forintos Szigetköz ökológiai rehabilitációja két részből áll: a hullámtéri vízpótló rendszer 2,1 milliárd forintba, a mentett oldali rész 4,2 milliárd forintba kerül. Ez utóbbi már befejeződött.

Balázsné Lampert Zsuzsanna, az Éduvízig osztályvezető-helyettese elmondta, hogy a mentett oldali rehabilitáció során egyebek mellett összesen 103 kilométer hosszan bővítették a Mosoni-Duna medrét, 14 kilométer hosszan új medreket alakítottak ki.

Hozzátette: a rehabilitáció során megtalálták a lápi pócot is. Ezt a halfajt korábban kihaltnak hitték. A Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársaival egyeztetve egy mesterséges félszigetet alakítottak ki a faj fennmaradása érdekében.

Az Éduvízig igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy a projektek eredeti befejezési határideje 2014 év vége lett volna, ám a 2013. évi nagy árvíz, illetve a tavalyi csapadékos időjárás következtében kialakult kisebb-nagyobb árhullámok jelentősen hátráltatták a munkálatokat.

A további tervekről szólva Németh József elmondta azt is, hogy a 2014-2020-as új európai uniós fejlesztési ciklusban a Mosoni-Duna torkolati részének rehabilitációját szeretnék elvégezni, erre a Környezet és Energia Operatív Programban több forrás is rendelkezésre áll.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com