Bevándorló munkavállalók Nagy-Britanniában

A korábbi külügyminiszter, Lord Mandelson beismerte, hogy keresőembereket mozgósítottak, hogy külföldi munkavállalókat nagy tömegben toborozzanak Nagy-Britanniába.

Lord Mandelson Lord Mandelson

Most az egykori kabinet miniszter elismerte, hogy az akkori munkaerő beáramlás következménye, hogy a munkáspárt hagyományos támogatói jelenleg nem találnak munkát.

Ed Milliband, a munkáspárt vezetője azt mondta, hogy hibásan döntöttek a bevándorló kérdést illetően, de elutasította, hogy túl magas lett volna számuk a munkáspárti kormányzat alatt.
A bevándorlók száma azokban az években megnégyszereződött: az 1997-es 48.000-ről 198.000-re emelkedett 2009-ben.

Peter Mandelson legutóbbi beismerése három évvel azután történt, hogy a munkáspárti vezetők cáfolták, hogy szándékosan árasztották volna el a brit munkaerő piacot külföldi munkavállalókkal.
Andrew Neather, korábbi tanácsadó szerint borsot akartak törni a toryk orra alá a multikultúrára vonatkozó politikájuk miatt. Szerintük a tömeges bevándorlással akarták az Egyesült Királyságot valóban sokkultúrájúvá alakítani.
A munkáspárt felső vezetéséhez tartozók azonban nem ismerik el, hogy szándékosan hívták volna be a bevándorlókat az országba, amellyel átalakultak a közösségek az elmúlt bő évtized alatt.

Ám Lord Mandelson másképp nyilatkozott: "2004-ben a munkáspárt kormányzása idején nemcsak, hogy örömmel fogadtuk a bevándorlókat, akik dolgozni jöttek országunkban, hanem még toborzó embereket is küldtünk, hogy ide csábítsanak munkaerőt." A probléma a gazdasági stagnálás idején, az utóbbi öt-hat évben lépett fel - tette hozzá.
Amikor a munkáspárt bátorította az újonnan érkezőket, majdnem teljes foglalkoztatottság volt Nagy-Britanniában, de a helyzet azóta gyökeresen megváltozott.

"Fel kell ismernünk, hogy a nem brit munkavállalók megjelenése a munkaerő piacon megnehezíti az embereknek, hogy munkát találjanak, illetve, hogy állásukat megtartsák."
A toryk szerint a munkáspártiak kormányzásuk idején kiengedték az ellenőrzés a kezükből a foglalkoztatást illetően, s beismerésükkel növelték a számlájukra írható vádak listáját. Meglepőnek igazán a szándékos toborzást tartják.
A toryk szerint hosszú időbe fog telni, míg a munkáspárti szavazók meg tudják bocsátani pártjuknak azokat a változásokat, amelyeket maguk okoztak közösségüknek.

Gordon Brown, korábbi miniszterelnök egyszer a "brit munkahelyek a brit munkásoké" kijelentést tette.
A külföldi munkaerő részvételének problematikája nem új keletű a brit munkaerőpiacon, de kétségtelenül a 2008 óta tartó európai gazdasági és pénzügyi válság felszínre hozta az ellentéteket.

www.dailymail.co.uk

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com