II. Erzsébet királynő a világ legidősebb uralkodója

II. Erzsébet királynő lett a világ legidősebb uralkodója a szaúd-arábiai király halála után.

meAbdalláh bin Abdel-Azíz 90 évesen hunyt el, a brit uralkodó pedig április 21-én tölti be 89. életévét.

II. Erzsébet ugyanakkor még nem a világ legrégebben uralkodó koronás fője: ezt a címet jelenleg Bhumibol Abduljadedzs, Thaiföld 87 esztendős királya tudhatja magáénak, ő ugyanis 69 éve ül országa trónján. A brit uralkodó 1952-ben, édesapja, VI. György halála után, vagyis 63 éve lépett trónra.

II. Erzsébet királynő az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját sem döntötte még meg; ezt az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartja 63 évvel, hét hónappal és három nappal. Ahhoz, hogy II. Erzsébet megdönthesse az üknagymama rekordját, az szükséges, hogy szeptember 11-én, 90. életévének közepén is még ő üljön az Egyesült Királyság trónján.

A nyugati világban mindazonáltal már jó ideje ő a legidősebb és leghosszabb ideje regnáló uralkodó, és az európai történelem legrégebbi, ma is létező monarchiájának élén áll.

Ráadásul az összesen 54 tagállamot számláló, zömmel az egykori brit gyarmatokból álló, önkéntes szerveződésű Nemzetközösség tagállamai közül - az Egyesült Királyság mellett - tizenötnek ma is ő az alkotmányosan elismert államfője, köztük olyan parányoknak, mint Tuvalu, és olyan földrésznyi óriásoknak, mint Kanada és Ausztrália.

II. Erzsébet elsőszülött fia, az idén 67 esztendős Károly trónörökös azonban már abszolút rekorder az angol-brit monarchia történetében: 2011. április 20-án döntötte meg a trónra várás rekordját, amelyet addig ükapja, VII. Eduárd - Viktória királynő fia - tartott 59 évvel, két hónappal és 13 nappal.

Károly több mint egy éve, 2013 novemberében megdöntötte a brit trónörökösi korrekordot is. Ez addig IV. Vilmos királyé volt, aki 64 esztendősen, 1830 júniusában léphetett trónra.

Károly hercegnek ez már a második korrekordja volt trónörökösként: hét évvel ezelőtt, 2008-ban ő lett az első walesi herceg, aki nem uralkodóként érte meg 60. születésnapját. Ez is komoly rekord volt, azt a hagyományt ugyanis, hogy az angol trón mindenkori első számú várományosát a walesi hercegi cím illeti meg, az Arany János által is megénekelt I. Eduárd király honosította meg 1301-ben.

II. Erzsébet királynő - aki három éve ünnepelte gyémántjubileumát, vagyis trónra lépésének 60. évfordulóját - a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de csak az ötödik olyan, aki több mint fél évszázada viseli a koronát.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com