May: nem emelkedik a terrorfenyegetettség szintje, Corbyn lemondásra szólította fel a kormányfőt

Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki brit politikai erő, a Munkáspárt vezetője hétfőn lemondásra szólította fel a konzervatív párti miniszterelnököt a rendőrség létszámának csökkentése miatt.

A nagy-britanniai terrorfenyegetettség szintjéről a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) dönt, amely a kormánytól függetlenül működik. May a BBC-interjúban elmondta: a JTAC megerősítette, hogy a készültségi szint marad a második legmagasabb szinten, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy az elhárító szolgálatok megítélése alapján nagy valószínűséggel lehet számítani újabb merényletkísérletekre Nagy-Britanniában.

A múlt havi manchesteri terrortámadás után - amelyben egy öngyilkos merénylő 22 embert ölt meg egy popkoncert helyszínén, köztük hét gyermeket - néhány napra a legmagasabb, kritikus szintre emelték a nagy-britanniai terrorkészültségi fokozatot, és a brit nagyvárosok utcáin fegyveres katonai alakulatok csatlakoztak a rendőrjárőrökhöz. Május végén azonban a készültséget ismét a második legmagasabb, jelenleg is érvényes fokozatra mérsékelték, és a hadsereg alakulatait a múlt hét közepére kivonták az utcákról.



Theresa May a BBC-nek adott hétfői interjúban elmondta, hogy a rendőrség számos londoni híd védelmét megerősítette. A szombat éjjeli támadás három elkövetője a London híd járdájára felhajtva gyalogosokat gázolt el, utána a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéselt. A merényletben heten meghaltak, 48-an megsérültek, 18 sérült állapota továbbra is válságos. A brit kormányfő a hétfői BBC-nyilatkozatban elmondta: jelenleg 11 ember van őrizetben a szombat esti merénylettel összefüggésben. A Scotland Yard a kelet-londoni Barking és Newham városrészekben, felehetően az elkövetők lakóhelyének környékén végrehajtott házkutatások során 12 embert vett őrizetbe, de egy 55 éves férfit azóta elengedtek. Theresa May szerint a rendőrség még dolgozik a sérültek és az áldozatok azonosításán, de az már egyértelmű, hogy sok közülük külföldi állampolgár.

A brit miniszterelnök megerősítette, hogy a Scotland Yard már azonosította a három elkövetőt, de kilétüket akkor hozza nyilvánosságra, ha a nyomozati munka olyan szakaszba jut, hogy ez lehetővé válik. Nem hivatalos hétfői médiaértesülések szerint a szombat éjjeli londoni merénylet három elkövetőjének egyikénél ír személyazonossági dokumentumokat találtak. Az illető állítólag marokkói származású, felesége pedig skót. Mindezt a Scotland Yard egyelőre nem erősítette meg. Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka hétfőn a BBC rádiónak nyilatkozva elmondta: a március vége óta Nagy-Britanniában elkövetett három terrorcselekményt nem külföldről irányították, a merényletek tervezése "jórészt hazai súlypontú" volt.

A Scotland Yard vezetője elmondta azt is, hogy a londoni Westminster hídon március 22-én elkövetett - a szombatihoz hasonló jellegű - gázolásos és késeléses merénylet óta az elhárító szolgálatok öt további merényletkísérletet hiúsítottak meg. Hangsúlyozta: ezeknek, és az elmúlt három hónap három terrortámadásának "vannak nemzetközi dimenziói", de a nagy-britanniai terrorfenyegetettség jelentős részben nem külföldi eredetű.



Theresa May egy hétfői londoni kampányrendezvényen kijelentette: Nagy-Britannia eddig "túl sok toleranciát tanúsított" a szélsőségességgel szemben, ezért most ezt a problémát teljesen új terrorellenes stratégiával "kezelni kell". Azokra az ellenzéki vádakra, hogy belügyminisztersége idején a kormány csaknem 20 ezerrel csökkentette a rendőri állomány létszámát, Theresa May - aki miniszterelnökké választása előtt hat évig vezette a belügyi tárcát - kijelentette: a takarékossági intézkedések a terrorelhárító szolgálatok tevékenységét nem érintették, a kormány ezerötszázzal növelte a fegyveres rendőri osztagok létszámát.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje azonban hétfőn, a szombat éjjeli londoni merénylet utáni első munkáspárti választási kampányrendezvényen azt mondta: a konzervatív párti kormányfővel a csütörtöki előrehozott parlamenti választásokon "meg kell fizettetni" a rendőrségi létszámcsökkentések árát. Corbyn szerint Theresa May belügyminiszterként "olcsón meg akarta úszni a lakosság védelmét", pedig "nagyon sok nagyon felelősségteljes ember" figyelmeztette annak idején a rendőrségi létszám csökkentése miatt.

A Munkáspárt vezetője kijelentette: ő is támogatja azokat a felhívásokat, amelyek szerint az utóbbi kilenc hétben elkövetett három nagy-britanniai merénylet miatt Theresa Maynek távoznia kell a miniszterelnöki tisztségből. Hozzátette ugyanakkor, hogy "ezt a problémát a választópolgárok tudják majd a legjobban rendezni" a csütörtöki előrehozott parlamenti választásokon.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com