Megtiltották a 8 év alatti lányoknak a hidzsáb viselést és a böjtölést egy iskolában

Londonban egy általános iskolában úgy döntöttek, hogy fellépnek a hidzsábviselés és a böjtölés ellen.

A város keleti részén lévő St. Stephen’s általános iskolában ezért megtiltották a 8 év alattiaknak a hidzsáb viselését és a ramadán megtartását. A brit kormány az ügybe nem kíván beleavatkozni.


Az intézmény a legjobb állami iskolának számít a szigetországban, amelyet a brit tanfelügyeleti szervezet, az Oftsted is pozitívan értékelt.

Ezzel a döntéssel azonban óriási felháborodást váltottak ki a muszlim diákok szülei körében. – számolt be róla a Sunday Times.

Az intézkedést a igazgatónő azzal indokolta, hogy a ramadán általában nyárra esik és ezalatt a 8-9 évesek 18 órán keresztül nem vesznek magukhoz ételt. Ezzel pedig veszélyeztetik az egészségüket, ráadásul ekkor vannak a vizsgáik is.

A brit kormány azt közölte,hogy minden iskola maga határoz arról, hogy integrálja-e az iszlám vallási szabályait az intézményében.

A St. Stephen’s iskola igazgatónője viszont úgy véli, hogy ebben a kérdésben az brit kormánynak kéne döntenie. Neena Lall szerint nem lehet elvárni az iskolai vezetőtestületektől, hogy ilyen kérdésben döntést hozzanak, és ha rosszul döntenek, elviseljék a szülők haragját.

Forrás: 888.hu


Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com