Nagy-Britannia újranyitja teheráni nagykövetségét

Nagy-Britannia újra megnyitja két és fél éve bezárt nagykövetségét az iráni fővárosban - jelentette be kedden William Hague brit külügyminiszter.

A londoni parlament alsóházi képviselőinek beterjesztett írásos tájékoztatásában Hague közölte, hogy a kétoldalú kapcsolatokban az elmúlt hónapok alatt végbement javulás "megfelelővé tette a körülményeket" a nagykövetség újbóli megnyitására. Amint a szükséges gyakorlati lépések megtörténnek, a teheráni brit nagykövetség ismét megnyílik - áll a brit külügyminiszter beterjesztésében.

AngliaA BBC kommentárja szerint a közeledésben jelentős szerepe lehet annak, hogy Irán és a nyugati hatalmak közös érdeke az Irakban előrenyomuló radikális szunnita fegyveres csoport, az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ)térnyerésének megállítása. A másik fő tényező az elődjénél jóval mérsékeltebbnek tartott jelenlegi iráni államfő, Haszan Róháni tavalyi megválasztása. Nagy-Britannia 2011 novemberében zárta be teheráni nagykövetségét, amelyet előzőleg több száz diák elfoglalt és feldúlt. A brit kormány egyidejűleg elrendelte Irán londoni nagykövetségének azonnali bezárását, és kiutasította az összes iráni diplomatát az országból.

Az intézkedés ugyanakkor nem jelentette Nagy-Britannia és Irán diplomáciai viszonyának teljes megszakítását. Hague akkori bejelentése szerint a lépés a kétoldalú kapcsolatokat a lehetséges legalacsonyabb szintre csökkentette, de nem számolta fel. A két ország már tavaly novemberben magasabb szintre emelte diplomáciai kapcsolatait, utazó - vagyis nem folyamatosan a két fővárosban tartózkodó - ügyvivők kölcsönös kinevezésével, majd idén februárban iráni konzulátus nyílt Londonban. A kétoldalú viszony olvadásának kezdetét David Cameron brit miniszterelnök és Haszan Róháni iráni államfő tavaly novemberi személyes telefonbeszélgetése jelezte. Több mint tíz éve ez volt a legmagasabb szintű közvetlen kapcsolatfelvétel a két ország között.

A teheráni brit nagykövetséget a feldühödött tömeg azért rohanta meg 2011 novemberében, mert a brit kormány előzőleg szigorította a pénzügyi szankciókat Iránnal szemben, megtiltva a brit bankoknak pénzügyi tranzakciók lebonyolítását iráni bankokkal, beleértve az iráni központi bankot is. A szigorítással London a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem sokkal korábbi jelentésére reagált. A szervezet a jelentésben megkérdőjelezte Teherán nukleáris fejlesztési programjának békés jellegét. A támadók annak idején módszeresen feldúlták és kifosztották a teheráni brit képviselet személyzetének szolgálati lakásait és a nagykövet rezidenciáját is, majd felgyújtották a fő irodaépületet.

Nagy-Britannia és Irán között 2007 márciusában is súlyos diplomáciai válság robbant ki, miután az iráni fegyveres erők elfoglalták a brit királyi haditengerészet egy őrnaszádját, és őrizetbe vették a személyzet 15 tagját, azzal a váddal, hogy megsértették Irán tengeri határait. A brit katonákat - akik Irak partjai előtt járőröztek az incidens idején - csak többheti diplomáciai huzavona után engedték szabadon.
forrás:MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com