Perli az anglikán egyházat egy homoszexuális pár a templomi esküvő tiltása miatt

Jogi eljárást indított egy brit homoszexuális pár az anglikán egyház ellen, mert az nem akar meleg párokat esketni.

canterbury_-_wikipedia.hu_

Nagy-Britanniában a múlt hónapban lépett életbe az azonos nemű párok házasodását lehetővé tévő jogszabály, miután a londoni parlament két háza által hosszas tárgyalássorozat után elfogadott törvényt az uralkodó kihirdette.
A törvénymódosítást a Konzervatív Párt, a vele koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és az ellenzéki Munkáspárt hivatalosan egyaránt támogatta.

A törvény ugyanakkor záradékokat tartalmaz annak biztosítására, hogy az egyházakat ne lehessen akaratuk ellenére kötelezni azonos neműek összeadására vallási ceremónia keretében. A brit kormány a 2010-ben elfogadott esélyegyenlőségi törvény módosítását is tervezi annak megakadályozására, hogy diszkriminációra hivatkozva perek induljanak az egyházak ellen, ha azok nem akarnak meleg párokat megesketni.
A szombati brit sajtó beszámolói szerint azonban az angliai Essex megyében élő Barrie Drewitt-Barlow és partnere - akit a lapok csak Tony néven említenek - bírósághoz fordult, mivel az anglikán egyház nem hajlandó engedélyezni az azonos neműek templomi esküvőjét. Barrie Drewitt-Barlow a Daily Mail című konzervatív brit napilapnak elmondta, hogy templomban szeretne házasságot kötni partnerével. Kijelentette: örülnek a törvénynek, ám az egyházi tiltás miatt mégsem tudnak élni a lehetőséggel úgy, ahogy szeretnék.
"Meg kell győzni az egyházat arról, hogy gyakorló keresztényként ismerje el a mi közösségünket is" - mondta Drewitt-Barlow, aki öt örökbefogadott gyermeket nevel partnerével.

A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió - amelynek első számú világi vezetője a mindenkori brit uralkodó - már tavaly nyáron bejelentette, hogy nem tud támogatni olyan törvénymódosítást, amely a házasságnak mint "férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatja meg".

A házasság sokféle előnyt kínál a társadalom számára, nem csupán a kölcsönösség és a hűség előmozdítójaként, de a "biológiai egymáshoz illőséget" elismerő intézményként is, amely magában foglalja sokak számára az utódok nemzésének lehetőségét is - fogalmazott az anglikán egyház tavalyi állásfoglalása.
Ugyancsak már tavaly elítélte a kormány kezdeményezését Vincent Nichols, Westminster érseke, az ötmillió hívőt számláló angol-walesi katolikus közösség legfőbb vallási méltósága. Nichols karácsonyi miséjén kijelentette, hogy az azonos neműek házasságának törvényesítése egyik politikai párt választási programjában sem szerepelt, ezért a módosítás "demokratikus szempontból törvényalkotási romhalmaz".

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com