Ukrán válság - Cameron: fel kell vetni Oroszország G8-tagságának megszüntetését

Fel kell vetni Oroszország G8-tagságának megszüntetését, ha Moszkva folytatja ukrajnai beavatkozását - mondta a londoni alsóház szerdai vitanapján a brit miniszterelnök.

-David Cameron a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni félórájában az ellenzéki Munkáspárt vezetőjének kérdésére válaszolva kijelentette: ha Oroszország "további lépéseket tesz" Ukrajnában, akkor a hét legnagyobb nyugati ipari hatalom (G7) vezetőinek meg kell vitatniuk Oroszország "végleges száműzésének" lehetőségét a G7 és Moszkva alkotta G8-csoportból.

Ennek lehetőségére már a brit külügyminiszter is utalt a héten. William Hague az ukrajnai válságról előző nap tartott alsóházi vitanapon kijelentette: újfajta viszonyrendszerre kell felkészülni Oroszország és a Nyugat között a következő években az ukrajnai fejlemények miatt, és ezt a viszonyrendszert egyebek mellett az jellemzi majd, hogy bizonyos intézmények - például a G8 - Oroszország nélkül fognak működni.

David Cameron a szerdai alsóházi vitában kijelentette: a következő EU-csúcson "nagyon világosan figyelmeztetni kell" Moszkvát arra, hogy ha folytatja Ukrajna destabilizálását például a keleti országrészben, akkor a nyugati válaszintézkedések a következő, immár gazdasági szankciókat is tartalmazó szakaszba lépnek.

A brit kormányfő a Krím hovatartozásáról rendezett hétvégi népszavazást törvénysértőnek nevezte. Szavai szerint a referendumot úgy tartották meg, hogy közben "orosz Kalasnyikovok szegeződtek" a lakosságra, így a nemzetközi közösség a szavazást nem fogadhatja el és nem tekintheti törvényesnek.

Teljesen egyértelműen le kell szögezni, hogy ami történt, az nem más, mint egy ország területének annektálása egy másik ország által, és ha a nemzetközi közösség elfordítja tekintetét erről a válságról, és nem lép, annak hosszabb távon nagyon nagy ára lesz - hangsúlyozta a brit miniszterelnök. Cameron szerint a történtekre "következetes és robusztus" választ kell adni.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com