Az NSA megfigyelései túlszárnyalják még az Orwelli 1984-et is!

Alan Rusbridger a The Guardian főszerkesztője egy New York-i meghallgatás alkalmával kitálalt, hogy az NSA megfigyelései messze meghaladják George Orwell 1984 c. írását, amely a totális kontrollt próbálta abban az időben megértetni az emberekkel.


Nem először fordult elő, hogy a Guardian leleplezte a National Security Agency (NSA) tevékenységét. „Orwell soha sem tudott volna elképzelni bármi ehhez hasonlót. Ez megdöbbentő kép  az emberi szabadság korlátozásáról és arról, hogyan lehet élni az életet” – közölte a lap.

Alan Rusbridger & The Guardian Alan Rusbridger & The Guardian

Alan Rusbridger szerint az NSA tevékenysége nem totalitárius, hanem olyan veszélyeket rejt magában, amely ha rossz kezekbe kerül elképesztő veszélyeket szabadíthat rá a globális társadalomra.

[ads1]

„Obama rendes fickó. David Cameron is rendes demokrata. Londontól 3 órára, Görögországban azonban, van néhány ronda párt. A történelemben mindezek a precedensek szerencsétlenek voltak” – közölte Alan egy Advertising Week konferencián. “Ébredjetek fel. Valami olyasmit építetek, ami potenciálisan riasztó” – tette hozzá Edward Snowdent idézve.

nsa

Rusbridger azt is hozzá fűzte, hogy azok az emberek, akik Kafkát, vagy Orwellt olvastak nagyon ijesztőnek tartják a megfigyelés méreteit. Azok közül az emberek közül is aggódnak, akik a kommunista blokkokban éltek annak idején. Tudott dolog, hogy a saját módszereikkel a kommunisták rendszerüket többnyire a megfigyeléssel védték.

Zuckerberg a Facebook alapítója is erősen bírálta az Obama adminisztráció megfigyelő rendszerét.  „Őszintén szólva a kormány ezt elszúrta.  Ez csodálatos: támogatni a vállalatokat, hogy az egész világon toborozzanak embereket, akik dolgoznak nekik, ez növelni fogja az amerikai internet társaságokba vetett bizalmat” – nyilatkozta Mark Zuckerberg. Az amerikai kormány magyarázatát pedig rendkívül károsnak tartja, hiszen az elnök azt állítja, hogy csak a külföldieket figyelik meg nemzetbiztonsági célokból.

facebook-logo

„Az elnök csak azt hajtogatja, hogy mi nem kémkedünk saját népünk ellen. De ez elég kényelmetlen, ha mondjuk ön német” – mondja Rusbridger. Szerinte a kémkedési módszerek az elmúlt évtizedek során gyökeresen megváltoztak. Jelenleg a fejlesztés ott tart, hogy a megfigyelések kiterjedhetnek globálisan a világunk összes népére. Többnyire az internetnek köszönhető, hogy a valóság kiszivárgott, majd valójában be is bizonyosodtak, tények!

A Guardian főszerkesztője mindenképpen visszautasítja Obama kritikáját, amely arról szól, hogy a „kiszivárogtatások” csupán a lap népszerűsítése és a nyerészkedés miatt vannak.

„Úgy tűnik, hogy az elnök soha nem dolgozott szerkesztőségben.  „Ez lassú és türelmes munka volt.  Az elnök helyében én üdvözölném ezt” – reagált Rusbridger az elnök kritikájára, majd hozzáfűzte, hogy az anyagon a New York Times és a ProPublica is végigment!

(gépnarancs)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com