G7 - Van Rompuy: a legfőbb cél továbbra is a munkahelyteremtés és a növekedés beindítása
A világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő csoport (G7) legfőbb célja továbbra is a munkahelyteremtés és a növekedés beindítása - közölte csütörtökön, a megbeszéléseket követően Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, a brüsszeli csúcs egyik házigazdája.
Van Rompuy ismertette, hogy az EU jövőre minden tagállamban növekedésre számít, átlagosan 2 százalékosra, amelynek motorja főleg a belső kereslet lesz. Kitért arra is, hogy a foglalkoztatás mindössze 1 százalékponttal emelkedik majd várhatóan a 2013 és 2015 közötti időszakban.
A belga politikus szerint le kell bontani a növekedést gátoló akadályokat, meg kell szüntetni például a hitelkínálat szűkösségét, ha kell a bankok feltőkésítése révén. Herman Van Rompuy arra az álláspontra helyezkedett, hogy a túl alacsony infláció ellen is tenni kell, mert az hátrányt jelent azoknak az országoknak, amelyek jelentős külső és belső adóssággal rendelkeznek.
Az esemény másik vendéglátója, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy sokkal többről van szó annál, hogy megállapodtak valamiben, és azt leírták egy papírra. A hét ország és az Európai Unió vezetői a portugál politikus közlése szerint nagyratörő célokat tűztek maguk elé, amelyek rámutatnak a hasonlóképpen gondolkodó, azonos értékeket magukénak valló országok közötti szoros együttműködés fontosságára.
"Megerősítettük elkötelezettségünket közös értékeink és a jog uralmán alapuló nemzetközi rend mellett" - közölte Barroso.
Barroso szerint a G7 egységes és eltökélt abban, hogy a globális folyamatok, erőfeszítések élére kell állni, és a csoport több uniós kezdeményezést is támogatásáról biztosított. Külön kitért a kereskedelem szabadságának fontosságára, és úgy vélte, több erőfeszítést kell tenni annak érdekében, hogy a közvélemény megértse annak előnyeit, és azt, hogy milyen jótékony hatással van a kereskedelem liberalizációja a munkahelyteremtésre és a növekedésre.
Barroso kitért a klímaváltozásra is, amelyet összefüggésbe hozott az energiabiztonság kérdésével. Mint mondta: minél kevésbé függünk a fosszilis energiahordozóktól, amelyek néha problémás helyeken találhatók, annál nagyobb mértékben nő a függés a megújuló energiaforrásoktól. A klímaváltozás elleni küzdelem terén Barroso szerint 2015 életbevágóan fontos esztendő lesz, elsősorban az ENSZ párizsi klímakonferenciája miatt.
Mind Barroso, mind Van Rompuy szólt Ukrajnáról is, amelynek helyzetét szerda esti munkavacsorájukon tekintették át a G7 vezetői. Barroso világossá tette: a G7 Ukrajna mögött áll, támogatja az ukrán népet és az ukrán vezetést, úgy politikai, mint gazdasági értelemben. Ebben Barroso szerint a következő konkrét lépés az lesz, hogy a bizottság magas szintű találkozót szervez júliusban a segítségnyújtás összehangolására. Brüsszel emellett még idén donorkonferenciát is szeretne szervezni Ukrajna számára.
A határozott üzenetünk az, hogy Oroszországnak el kell ismernie Ukrajna új vezetését, és együtt kell működnie vele" - jelentette ki Barroso.
Herman Van Rompuy nem mulasztotta el leszögezni, hogy a G7 az ukrán válság kezdete óta egységes, az orosz agresszióra nemcsak politikai lépésekkel válaszolt, hanem gazdasági szankciókat is életbe léptetett Moszkvával szemben, amelyek közvetlen módon éreztetik hatásukat. Van Rompuy elmondta: a mostani csúcson megerősítették, hogy ez a megközelítés bevált.
Az Európai Tanács elnöke is kifejtette, hogy Oroszországgal szemben azt a konkrét elvárást fogalmazták meg, hogy működjön együtt Kijevvel, gyorsítsa fel csapatai kivonását az ukrán határ közeléből, akadályozza meg, hogy fegyverek és fegyveresek szivárogjanak át Ukrajnába, és vesse latba befolyását, hogy a kelet-ukrajnai fegyveres szeparatisták letegyék a fegyvert, és megszűnjön az erőszak.
Máskülönben, ha az események úgy kívánják, további szankciók bevezetése is napirendre kerülhet - húzta alá az Európai Tanács elnöke.
A csúcstalálkozót eredetileg Oroszország részvételével, Szocsiban tartották volna, ám a hét legfejlettebb ország az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt úgy döntött, felfüggesztik az együttműködést Moszkvával, a csúcstalálkozót pedig Brüsszelben tartják meg.
MTI

Hozzászólások