Le Soir: az eredmény megmutatta, hogy nem elkerülhetetlen a populista erők térnyerése

A cikkben úgy fogalmaztak a 82 százalékos választási részvétel kapcsán, hogy a hollandok "tisztelettel adóztak a demokrácia előtt". "Ismét bebizonyosodott, hogy a legjobb fegyver, ha meggyőződéssel, érvekkel próbálnak hatni a választók józan eszére. Az érvek csatájában pedig a populisták és a szélsőjobboldali erők nem győzhetnek.

Ennek az ellenkezőjére volt példa a brit népszavazás nyolc hónappal ezelőtt: az érvek színvonala a földet súrolta, az eredményt pedig ismerjük" - közölte a Le Soir.



A The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti lap arról írt, hogy bár a közelgő franciaországi és németországi választásokra tekintettel hatalmas figyelem övezte a holland szavazást, nem valószínű, hogy az eredmény hatással lenne ezekre, még ha sok is a közös vonás. A WSJ szerint a liberális konzervatív kormánypártnak (VVD) azzal sikerült kifognia a szelet a főként muzulmánellenes kijelentésiről ismert Geert Wilders vezette Szabadságpárt (PVV) vitorlájából, hogy kifejlesztette "a bevándorlásellenes populizmus saját, lágyabb változatát".

A Politico brüsszeli hírportál kiemelte, hogy a választásra sokan a jobboldali populizmus első nagyobb próbatételeként tekintettek a Nagy-Britannia európai uniós kilépéséről (Brexit) döntő tavaly júniusi brit népszavazás és Donald Trump tavaly novemberi amerikai elnökké megválasztása óta, az eredmény pedig megkönnyebbüléssel töltötte el az európai kormányokat, mert a parlamenti választást külföldön egyfajta referendumként értékelték az Európai Unióról. Hollandiában szerdán tartottak parlamenti választásokat, amelyen a Mark Rutte holland kormányfő vezette VVD a szavazatok 21 százalékát megszerezve győzött, és messze megelőzte Geert Wilders második helyen végzett bevándorlásellenes Szabadságpártját, amely 13 százalékot kapott.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com