Mogherini: megoldást kell találni a líbiai konfliktusra

Közös és fenntartható megoldást kell találni a líbiai konfliktusra annak érdekében, hogy szilárd vezetés kerüljön az ország élére és az unió el tudja juttatni humanitárius segélyeit a legrászorultabb területekre - mondta Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben az uniós külügyminiszterek hétfői tárgyalása előtt.

A főképviselő arról tájékoztatott, hogy a külügyminiszteri megbeszélés vendége lesz Martin Kobler, az ENSZ líbiai különmegbízottja, akivel közös álláspontot alakítanak ki a nemzetközi szervezet és az unió líbiai politikáját illetően.

15096259903_18b0f2d735_z

A kaotikus líbiai helyzet rendezése két okból is rendkívül fontos az Európai Unió számára: egyrészt a jövőben esetleg ismét az észak-afrikai ország felé terelődhet a menekültáradat, másrészt az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet térnyerése miatt.

Az ülés részleteit ismerő uniós források szerint egy olyan javaslat is terítéken lesz a hétfői tárgyaláson, amelynek értelmében szankciókkal sújtanák azokat a líbiai minisztereket, akik akadályozzák az ENSZ-béketerv megvalósítását. Ezen büntetőintézkedések beutazási korlátozást és vagyonbefagyasztást is magukban foglalhatnának a tervek szerint.

Federica Mogherini elmondta, hogy közös irányvonalat szeretnének meghatározni az európai diplomáciában Oroszország esetében, hogy rendszert vigyenek az Európai Unió és Oroszország közti kapcsolatok működésébe.
Az orosz szankciók nem kerülnek szóba a hétfői tárgyaláson, arra legkorábban az uniós tanács nyári ülésén kerülhet sor - tájékoztatott a főképviselő.

Mogherini kitért arra is, hogy a közel-keleti kérdéssel kapcsolatban Európa a tagállamokkal közösen, a nemzetközi közösség támogatásával a két egymás mellett létrejövő állam, Palesztin és Izrael együttélését támogatja, amelyről a munkaebédet követően fognak egyeztetni az uniós külügyminiszterek.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com