Iszlám Állam - Az Arab Liga hajlik az Iszlám Állam elleni amerikai hadműveletek támogatására

Sajtóértesülések szerint az Arab Liga tagállamainak Kairóban összegyűlt külügyminiszterei olyan határozatot fogadnak el, amelyben támogatják a Szíria és Irak jelentős területeit uraló Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni amerikai hadműveleteket.

iszlám államA vasárnapi tanácskozáson Nabíl el-Arabi főtitkár "egyértelmű döntésekre és széles körű katonai és politikai lépésekre" szólította fel a jelenlévőket, egy nappal azután, hogy John Kerry amerikai külügyminiszterrel tárgyalt a radikális milícia elleni összefogásról.

Irak üdvözölte Barack Obama amerikai elnök korábbi felhívását, amelyben a szélsőségesek elleni nemzetközi összefogást sürgette. Bagdad többször is jelezte, hogy az Iszlám Állam visszaszorításához nemzetközi katonai segítségre van szüksége.

"Az arab államok soha nem látott kihívásokkal állnak szemben" - mondta Arabi, s emlékeztetett az utóbbi években látott forradalmakra, s az azokat követő politikai, illetve gazdasági nehézségekre. Legnagyobb veszélyként a liga főtitkára azonban a térségben egyre nagyobb teret nyerő fegyveres terrorszervezeteket emelte ki.

Arabi szerint a liga huszonkét tagállama által rendszerint felhozott kifogás, miszerint nem kívánnak más országok belügyeibe beavatkozni, ezúttal nem akadályozhatja meg a közös fellépést a "rákként" terjedő jelenséggel szemben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com