10 millió dollárt érő aranyat találtak kutyasétáltatás közben

Az észak-karolinai Santa Feben (USA) egy pár szokásos sétaútján kivételes értékű aranypénzeket talált.

goldCalifSaját földjükön sétáltatta kutyájukat a pár, nap, mint nap ugyanazon a területen. Az egyik fa tövében azonban 1427 darab, verdefényes állapotú aranypénz került elő. A darabok közül a legkorábbit 1847-ben, az utolsót 1894-ben verték. A pénzek névértéke 27.000 dollár, ám néhányuk olyan ritka, hogy egyenként 1 millió dollárt is lehet kérni értük a gyűjtői piacon, így az értékbecslő az érmek összértékét 10 millió dollárban határozta meg. Az egyik kiemelte darab az 1866-os, amely értéke 500.000 és 1 millió dollár között van.

A leletet vizsgálva olyan volt, mint egy időkapszulában visszaugorni 1894-be. Akkor, ha valaki üzletet kötött, az ellenértéket készpénzben, nagyobb érték esetén arany- és ezüstpénzben fizette meg. Vonatkozott ez a hazai - amerikai - és nemzetközi ügyletekre egyaránt.

A mesébe, vagy filmvászonra illő történet főszereplőiről csak annyit lehet tudni, hogy egy középkorú házaspárról van szó, akik már sok éve élnek vidéki otthonukban a "Gold Country" (Aranyföld) nevű helyen, és továbbra is névtelenek kívánnak maradni és továbbra is eddigi életmódjukat kívánják folytatni. Az értékbecslést is egy tapasztalt numizmatára bízták. A házaspár nem szeretné, ha földjük modern kori aranyláz helyszínévé válna. 1848-ban Kaliforniában aranyláz tört ki, mindenki aranyat akart találni. Sok embert vonzott az arany Európából, így Magyarországról is. 1848-ban Sacramentótól 80 kilométerre északkeletre, Sutter's Millben találtak aranyat, amely elindította az aranylázat.goldbonanza

A numizmatikus kiemelte, hogy a lelet különlegessége, hogy majdnem minden pénzérme közel verdefényes állapotban van, tehát nem kerültek forgalomba, illetve alig forogtak. Papírpénz az 1870-es évekig nem volt törvényes fizetőeszköz Kaliforniában, ezért ilyen állapotú pénzérmék nagyon ritkán bukkannak fel.
Az érmék 5, 10 és 20 dolláros címletűek és többé-kevésbé időrendben helyezte el őket egykori tulajdonosuk hat fémtartóba. A legtöbb érmét a San Francicso-i pénzverde verte, de egy 5 dolláros aranypénz is van köztük Georgiából.

A házaspár tervei szerint a pénzek többségét az internetet fogja értékesíteni, csak néhány darabot kívánnak megtartani. Mielőtt eladásra kínálják a darabokat, néhányat kölcsönadnak az Amerikai Numizmatikai Társaságnak (American Numismatic Association) a nemzeti pénzvásárra, amely ezen a héten nyílik meg Atlantában. A gyűjtők egy része a leletet a XXI. század eddigi legnagyobb leletének tartja, de az ilyen típusú leletek között ez lehet az eddigi legnagyobb.

1985-ban 1 millió dollár értékű aranypénzeket talált egy építőipari munkás egy építkezésen s Tennessee állambeli Tennessee-ben. 1974-ben több mint 400 ezer dollár értékű ezüstpénz került elő a nevadai Renoban miután egy férfi meghalt. A pénzeket változatlan állapotban 7,3 millió dollárért értékesítették később.

www.ocregister.com

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com