12 éves kislányé a világ legbüdösebb cipője! – videó

Egy 12 éves kislány hivatalosan is elmondhatja magáról, hogy övé a világ legbüdösebb cipője. Jordan Armstrong mindezzel még pluszban több ezer dollár elismerést is kapott. A versenyt már 39. alkalommal rendezték meg a New York-i Times Square-n.


A Las Cruces-i kislánynak a különleges technikája az volt, hogy két éven keresztül minden nap hordta a versenyre benevezett cipőt„Rajtam volt a suliban, és a délutáni edzéseket is ebben csináltam végig. Néha még aludtam is benne" –mesélte.

A büdös cipőt még Armstrong apja - aki azelőtt egy elit katonai alakulatban szolgált – ellenséges betolakodónak hívta és szíve szerint elküldte volna Guantanamóba, mert a szaga már annyira elviselhetetlen volt.

518174652_c_o

Az ünnepélyes díjátadón is csupán szigetelőszalaggal körbetekerve vették csak elő a legbüdösebb csukát. A kislány nyereménye sem akármennyi volt, hiszen 2500 dollárt kapott (kb. 550 ezer forint), plusz egy 1500 dollár értékű hétvégi kiruccanás. Ráadásként pedig még két jegyet a Broadwayen futó Oroszlánkirály előadásra.

rotten-sneaker

A második helyezett pedig egy 14 éves fiú lett a semmi zokni csupasz láb módszerrel, de a cipő szaga állítólag meg sem közelítette a győztes borzalmat.

A szokatlan versenyt már 39. éve rendezik meg gyerekeknek. A szagvizsgálat pedig a NASA kémikusa, George Aldrich vezetésével történik, aki már 14. éve a zsűri tagja. Aldrich munkája során az űrben terjengő szagokat kutatja már 40 éve a NASA-nál – számolt be róla a Huffington Post.

„Ez kulcsfontosságú lehet az űrmisszióknál, hisz ott nem lehet egyszerűen csak kinyitni az ablakot. Kérdezzék csak meg az oroszokat. 1976-ban félbe kellett szakítaniuk egy űrprogramot a förtelmes bűz miatt, ami elterjedt az űrkabinban." –magyarázta a férfi.

slide_343354_3563185_free

A NASA minden évben tesztnek veti alá Aldrich orrát. A szakember már sok mindent megélt, de a legbüdösebb tornacipő verseny mindig okoz neki meglepetést „Néhány farmon nevelkedett tinédzser elképesztő dolgokat tud felmutatni" – mondta.



Forrás: huffington post

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com