3 éves kislány volt a koszorúslány a csontvelődonorja esküvőjén
Skye Savren-McCormick a napokban koszorúslány volt a donorja esküvőjén. A kislány szüleinek természetes volt, hogy lányuk részt vegyen az esküvőn, miután a menyasszony, Hayden a legnagyobb ajándékot adta a kis Skye-nak.
„Az után, hogy megmentette a lányunk életét, nem is volt kérdés, hogy ott leszünk-e az esküvőjén” – mondta el a kislány édesanyja.
A kislánynál egyéves kora előtt fedezték fel, hogy mielomonocitás leukémiája van. Anyukája, Talia a Good Morning America műsorban elmesélte milyen nehéz időszakon mentek keresztül. Skye másfél éves korában kapta az első csontvelő-átültetést Haydentől.
„Skye akkor már rettenetesen beteg volt. Belegondolni sem merek, mi történt volna, ha nem sikerül az átültetés.”- nyilatkozta Talia.
Az édesanya arról is beszélt, hogy a gyereknek a következő másfél évben többször kellett vérplazmát kapnia. 2017 augusztusában pedig újabb csontvelőt kapott Haydentől. „A szervezete ezután szerencsére jól reagált a kapott kezelésre: az év elején pedig tünetmentesnek nyilvánították őt az orvosok.”
Hayden nagyon megszerette a kislányt, ezért nem volt kérdés, hogy meghívja szüleivel együtt a júniusi esküvőre.
„Hayden, akit a lányunk Hay-Haynek becéz, nemcsak meghívott minket az esküvőjére, hanem ragaszkodott ahhoz is, hogy a kislányunk legyen az egyik koszorúslánya. Egy percig sem gondolkodtunk, ott leszünk-e az esküvőn. Magától értetődő volt, hogy megyünk, elvégre Haydennek köszönhetjük a kislányunk életét.” – mesélte Todd, a kislány apukája.
Hayden és Skye az esküvő előtti napon találkoztak először személyesen.
„Mikor megláttam Skye-t, ahogy felém tipeg, térdre estem, és csak mosolyogtam. Alig vártam, hogy végre a karomba zárhassam őt” – mondta el a fiatal nő az ABC News amerikai hírcsatornának, majd azt is elárulta, hogy a kislány és családja mindig fontos részei lesznek az életének.
Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások