50 év múltával történt először bűncselekmény a skót szigeten!

A sót Canna szigetén 26-an laknak és 50 éve most történt először bűncselekmény. A helyi kisboltot kirabolták.


Az Independent szerint legutóbb a 60-as években történt bejelentés szintén rablás miatt. Ekkor viszont a templomból loptak el egy tálat.

5

A napjainkban történt esetben pedig édességeket, kekszet, kávét tulajdonítottak el. Elvitték még a tulajdonos Julie MaCabe által kötött gyapjú sapkákat is, amit halászoknak készített szeretettel.

Canna szigetén a boltot soha nem zárják be, még éjszakára sem. Az emberek bármikor betérhetnek ide. Halászok, kajakosok, szigetlakók, néhány turista fordul meg itt, hogy kihasználják a wifit, közben elkortyolgatva itt egy csésze kávét, vagy teát és megvehessék mindazt, amire szükségük van.

Nem titok. A becsületkassza a fejlett nyugalmas nyugati világban (Svájc, Svédország, Norvégia, Skócia) nagy divat és az emberekben jó érzést kelt. A tulajdonos elmondta, hogy az emberek mindig kifizetik a becsületkasszába a termékek értékét, még akkor is, amikor ő nem tartózkodik a boltban. Mostantól azonban meg kell fontolni, hogy be kell zárni az ajtót éjszakára!

1

A szigetnek nincs rendőrsége, de a rablás ügyben természetesen a szárazföldről intézkedett a rendőrség. Nyomozást kezdtek és mindenkit megkérdeztek az ügyben. Azon a napon ki tartózkodott a szigeten, ki hagyta el azt, illetve ki kötött ki.

A Canna sziget a Small-szigetek tagja a Belső-Hebridákon Skóciában. A szigetcsoportot a skótok Na h-Eileanan Tarsainn-nak nevezik. A kis szigetek közül 4 nagyobb sziget, amely lakott: Eigg, Muck, Rùm és Canna. Van még egy lakott sziget a Sanday, de az Eilean Chatchastail és a Horse-szigetek lakatlanok. Canna és Sanday szigete egy híddal és egy homoksávval van össze kötve. Az utóbbi, csak alacsony vízállásnál látható. Ezeknek a szigeteknek megközelítése meglehetősen nehéz, legfőképpen idegeneknek, ugyanis a szigetek közti közlekedés a szigetlakók igényei szerint van kialakítva.

A szigetcsoportból Canna szigete a legnyugatabbra fekszik és a Skót Nemzeti Tröszt tulajdonában van. A sziget lakossága a farmokon dolgozik, egy része pedig halászattal foglalkozik. A 7 kilométer hosszú és 1,5 kilométer széles kis szigetet 1981-ben hagyta rá volt tulajdonosa John Lorne Campbell a Skót Nemzeti Trösztre. John-nak köszönhető, hogy a sziget 2 legnagyobb épülete közül az egyikben elég komoly gael emlékeket lehet megtekinteni, hiszen az úriember szerelmese volt a folklórnak.

3

A Tröszt azonban 2004-től mindent megtesz annak érdekében, hogy a kicsiny szigetre minél több lakót és látogatót vonzzon.

A rendőrség itt egy évben kétszer kiszáll megkérdezni a lakosokat, hogy minden rendben van-e, illetve nincs-e valamire szükségük és nem utolsó sorban ellenőrzik az emberek fegyvertartási engedélyét. Canna szigetének orvosi ellátását az Eigg szigetéről való doktor biztosítja. A magántulajdonban lévő Canna-i utak nincsenek aszfaltozva. Itt nincsenek helyi adók, útdíjak.

Canna híres élővilágáról. Nagyon gazdag madárvilággal büszkélkedhet. Él itt szirti sas, rétisas, lunda és rengeteg pillangófajnak biztosít otthont a kis sziget.

A parti vizekben kisebb bálnákat és delfineket is lehet látni. Partszegélyét bazaltpillérek és tengeri sziklák díszítik.

Lonely farm cottage, Canna Island, Inner Hebrides, Scotland

6

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com