59 évesen hozta világra első gyerekét egy amerikai nő

Egy afroamerikai nő 59 évesen hozta világra első gyerekét.

Akosua Budu Amoako június 15-én egészséges kisfiút szült, aki 3,28 kilóval született meg egy New York-i kórházban. Az asszony és férje közel 40 évig próbálkoztak a gyerekvállalással.



A házaspár hosszú évtizedekig nem adta fel, hogy saját gyerekük lehessen. Azonban a vizsgálatok során kiderült, hogy Akosua petevezetéke elzáródott és szinte lehetetlen, hogy saját gyereke legyen.



Az asszony és férje ekkor már azt gondolták, hogy nincs remény, ám tavaly megtudták, hogy Ghánában a lelkipásztoruk 60 éves feleségének gyereke született mesterséges megtermékenyítés útján. Ekkor elhatározták, hogy ők is megpróbálják.



A házaspár egészségügyben dolgozik, így tudták milyen kockázata van az idős kori szülésnek. Az orvosuk is először le akarta őket beszélni a dologról, úgy, hogy felhívta a figyelmüket a veszélyekre. Azonban a házaspár továbbra is szerette volna a beavatkozást.
„Nagyon nyugodtak voltak, eltökéltek és láthatóan jól átgondolták a döntést” – mondta el az Albany Times-nek Dr. Kushru Irani.



Az asszonyt végül férje spermájával és egy donorpete felhasználásával termékenyítették meg. A kisfiút az apukája után a Isaiah Somuah Anim Jr-nak nevezték el.
A házaspár a Times Unionnak arról beszélt, hogy a késői családalapítást alaposan megtervezték.



„Átírtuk a végrendeleteinket, és átbeszéltük a szélesebb rokonsággal, hogyan legyen felnevelve a fiunk, ha esetleg történne velünk valami” –mesélte az apa, Anim.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com