90 éve halt meg Lenin

1924. január 21-én Gorkij városban 54 éves korában elhunyt Vlagyimir Iljics Uljanov, vagy ahogy az egész világ ismeri, forradalmi álnevén Lenin.

Lenin-Art-740047[1]Nem érte meg, mivé vált műve. Már élete utolsó éveiben sem tudott aktívan részt venni az eseményekben. Stroke-ok sorát szenvedte el, ágyhoz kötve töltötte idejét dácsájában.

Megtervezte a világ első kommunista országának berendezését, egy olyan rendszert, amely kettéosztotta az egész világot hosszú évtizedekre Hatása ma is érezhető annak ellenére, hogy sem a Szovjetunió, sem az európai szocialista országok nem léteznek abban a formában.

Lenin halála után kivívta azt az ikonikus szerepet, elismerést, amit maga talált ki.

Neve - Marx-szal együtt - eggyé vált a kommunizmussal.

A Szovjetunióban és a rendszer országaiban nemcsak utcákat, tereket, iskolákat, óvodákat neveztek el róla, szobrai minden fontos helyen ott álltak. A tőle származó vagy éppen neki tulajdonított idézeteket gyermekkortól kezdve meg kellett tanulni fejből. Az emberek milliói szinte vallásos tisztelettel néztek fel rá. Igaz, akikhez korábban imádkoztak, Istenhez vagy a cár atyuskához - hozzájuk nem volt szabad többé.

Víziója az ideális szovjet kommunizmus volt, annak ellenére, hogy ő maga elfogadott pénzt gond nélkül az ország ellenségeitől, saját vállalkozása is volt. Sokkal kevésbé követte saját eszméit a gyakorlatban, mint az őt követő utódai.

Ma, 90 évvel halála után a szovjet rendszer még mindig tapintható az ország(ok) társadalmi és magánéletében, nyíltan vagy tudat alatt. Az ember, aki a rendszert létrehozta már kevésbé tűnik fontosnak. Bár sokan éreznek egyfajta nosztalgiát a kommunista-szocialista rendszer után, kevesen vágynak annak szigorú, az élet minden területét ellenőrizni akaró változatára, ahogy Lenin lefektette. Lenin elképzelései soha nem váltak valóra.

A róla szóló mai viták inkább a róla alkotott giccses képről, ikonográfiájáról és kultuszáról szólnak, sokkal kevésbé művéről, elméletéről. Az orosz embereknek sokkal fontosabbnak tűnik Lenin bebalzsamozott testének állapota a moszkvai Vörös tér Mauzóleumában, mint szellemi öröksége.mauzoleum

A mai vezetők már Lenin, hanem a kései utód, Brezsnyev alatt nőttek fel, amit leginkább a stagnálás korának lehetne nevezni. Sok orosz ember számára a kommunizmus szinonimája sokkal inkább Sztálin, s nem Lenin.

A világ jelenleg egyetlen állandó kiállítással rendelkező Lenin-múzeuma a finnországi Tamperében látható, ahol először rendeztek nemzetközi kommunista találkozót, s ahol Lenin először találkozott orosz kommunistákkal, például Sztálinnal. Időszakos Lenin kiállítások számos helyen vannak, így Magyarországon Kál községben.

www.rt.com

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com