A 102 éves asszony, az egyik utolsó kötözött lábú nő lehet Kínában

A 102 éves asszonyról, úgy gondolják, hogy az egyike azon kevés kínai nőnek, akinek még elkötött lába van. Két éves korában törték el csontjait és kötözték meg olyan szorosan lábfejét, hogy az ne nőhessen tovább.

Han Qiaoni, az észak-kínai Shanxi tartományban él. A kötés módja az volt, hogy két-három éves korban eltörték a kislányok lábujjait, kivéve a nagylábujjat és így formálhatóvá vált a lábfej. Olyan szorosan megkötötték a lábat, hogy megakadályozták a további növekedésben és kedvük szerinti formára alakították. Az ideális lábhossz 10-15 cm volt. Han elmondta, hogy számára hat hónapig tartott amíg elkezdett járni és megszokta az embertelen fájdalmat.

article-2429992-1835896B00000578-905_634x286A parányi láb volt a szépség és a státusz szimbóluma - és gyakran az egyetlen módja, hogy egy nőt feleségül vegyenek. A "hagyomány" Li Yu (961-975) uralkodásától számítható, aki állítólag beleszeretett egy táncosnőbe, aki összekötött lábbal a "Lotus tánc"-ot adta elő.

IDE kattintva elolvashatják korábbi cikkünket a témával kapcsolatban, amely szerint a gazdag nők lábait kötötték csak le.

article-2429992-1831918300000578-670_634x759Mivel a járás is nehézséget okozott azok számára akik átestek ezen a procedúrán, képtelen lettek dolgozni a földeken, így a gazdaság szimbólumaként lépett elő. A vidéki lányok úgy érezték, ez az egyetlen módja annak, hogy gazdag emberhez menjenek feleségül.

article-2429992-1831923A00000578-943_634x663A gyakorlatot, először 1912-ben tiltották be, de néhány család titokban továbbra is alkalmazta a módszert. Körülbelül két millióra teszik azon kínai nők számát akik továbbra is így éltek, annak ellenére, hogy törvényen kívül helyezték az eljárást.

Forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com