A férfi 13 éven át alkotta a hatalmas növényét

A dekoratív növények rendkívül otthonossá és egyedivé tudják varázsolni a legunalmasabb kerteket is. A 75 éves férfi is hasonló céllal vágott bele a nagy átalakításba, mely végül 13 év után hozta meg a gyümölcsét egy hatalmas sárkány képében.

Galéria
s1
s2
s3
s4
s5


East Rudham álmos kis utcáiban nagy port kavart egy bizonyos John Brooker alkotása, amelynek köszönhetően lassacskán világhírűvé vált az angliai város. A 75 éves, nyugdíjas férfi kertjét nagy sövénysorok övezték, amiket a hosszú évek után egyre átlagosabbnak, egyhangúnak érzett. John elmondása szerint mindig is vonzódott a sárkányokhoz, egészen gyermekkora óta és egy nap eljátszott a gondolattal, milyen lenne ha az unalmas bokroknak lenne valamilyen formájuk.

A BBC-nek adott interjúban hozzátette, hogy nem kellett hosszas dilemmákba bonyolódnia, hiszen a sárkányok állnak legközelebb a szívéhez. Ekkor kezdődött el a hosszadalmas munkafolyamat, mely pontosan 13 év után mutatkozott meg az udvaron díszelgő, 3 méter magas és több mint 45 méter hosszú sárkány formájú sövény képében. Mivel élő növényekről van szó, az alkotást folyamatosan igazítani kell, hogy megőrizhesse csodás új külsejét. John-nak azonban nem esik a nehezére, hiszen rendkívül sok erőt tud meríteni az elkészült alkotásból és felesége is támogatja, segíti őt, ahogyan tudja.


Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com