A Mars nyomokban életet tartalmazhat!

Az Arizona Állami Egyetem kutatói olyan ásványi anyagok lerakódását találták meg, amelyeket kizárólag mikroorganizmusok hoztak létre.


A szakemberek az ásványokat közelebbről is megvizsgálták és megállapították, hogy a felületet karfiolszerű kitüremkedések borítják. Erre magyarázatot egyelőre nem találtak.

1

„Steven Ruff és Jack Farmer felvetését a NASA Spirit marsjárójának 2009-es adataira alapozza, amikor a kutatóeszköz az opálos szilícium szokatlan megjelenésére bukkant a vörös bolygó Guszev-kráterében.” – publikálta az Independent online kiadása.

A marsi Guszev-kráterben régen gejzírek és hőforrások lehettek. Most azonban élettelen száraz pusztaság található.

Marsi környezet Földünkön

A kutatók közül Steven Ruff Chilébe utazott az Atacama-sivatagba, a Marshoz hasonló helyekre, ahol nagy a szárazság. Ez a sivatag azért nagyjából élettelen és a tengerszinttől magasan fekszik, ahol sok gejzír működik.

A területen meglepte a tudóst, hogy rengeteg karfiolszerű szilíciumformációkra bukkant, amilyenek a Mars felszínén vannak.

Hasonló formákra leltek a Yellowstone Nemzeti Parkban, valamint Új-Zélandon. Ennél fogva feltételezhető, hogy a vörös bolygón talált alakzatok is hasonlóképpen alakultak ki, mint Földünkön.

Természetesen ebből messzemenően nem lehet következtetéseket levonni. Hozzáteszik azonban, hogy a Mars környezetét a Föld egyes vidékeivel teljesen össze lehet hasonlítani. A két bolygó azonban teljesen különbözik egymástól.

2

Mindazonáltal értelmesen gondolkodó emberekben felvetődik a kérdés, hogy milyen jogon lehet az élettelen Marsot összehasonlítani élet tekintetében a Földdel, amelyen maga az élet pezseg. Hogy Földünkön is vannak sivár tájak, ebben a vonatkozásban huszadrangú.

Egyes konspirációs elméleteket dédelgetők kilátásba helyezték, hogy a Mars bolygón az életet gonosz földönkívüliek  pusztították ki atombombával. Ez adja a bolygó vörös színét.

Curiosity segítségével talán néhány év múlva okosabbak lehetünk.

A Curiosity járja a Marsot, de csak 2020 környékére tud eljutni a Guszev kráter közelében.



Forrás: mno.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com