A nigériai egyetemista szerint rossz a meleg házasság

Chibuikem Amalaha mágnesekkel bizonyította be, hogy a meleg házasság nem helyén való.


A nigériai hallgatónak az egyetem is támogatja az egyszerű magyarázatát a meleg házasságokkal kapcsolatban. Amalaha ugyanis a mágnessel azt szemléltette, hogy két azonos pólus taszítja egymást. Ezzel arra akarja a világ figyelmét felhívni, hogy nem kellene nők-nők közötti, és férfiak-férfiak közötti szexuális kapcsolatot létrehozni.

másik oldal zászlaja

Ez nem csak a mágneses vonzat, és taszítás közti dolgot mutatja be, hanem komoly matematikai alapja is van a feltevésnek. Továbbá fontos szerepet játszik a biológia, és a kémia is az ocsmány természetellenes dolognak.

Amalaha a Lagosi Egyetem hallgatója, aki a posztgraduális oktatás aktív résztvevője.

átvonni2

Nigériában helyt álló a törvény, amely szerint, ha valakit homoszexualitáson kapnak, bebörtönözhetik akár 14 esztendőre is. Az észak-nigériai területen önkényeskedésből, akár az emberek úgy dönthetnek, hogy az illetőket halálra kövezik.

harok ellen

Ha már figyelembe vesszük azt, hogy a gondolat is gyomorforgató a heteroszexuálisok között, akkor felmerül a kérdés, hogy nem-e egy újfajta népirtási módszerrel próbálkozik a háttérhatalom?

aegi

Amalahat tanárai szerint tanítványuk egy napon elnyerheti a Nobel-díjat.

(444)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com