A nők saját szigetet akarnak

Dubajban szeretnének szabadon strandolni a hölgyek.dubaiDubajban bármi megtörténhet, hiszen a luxus országa már magénak tudhatja az első mesterségesen létrehozott szigetet, a legmagasabb épületet, az utakon csúcskategóriás autók száguldanak, a tűzijátékkal pedig világrekordot döntött.

Most egy újabb dologban lehet világelső Dubaj, ugyanis a nők azt követelik, hogy legyen saját strandjuk, ahol nyugodtan napozhatnak, fürödhetnek. Ennek oka az, hogy arra a területre, ahol most lubickolhatnak, könnyen odaláthatnak a férfiak a közeli lakópark erkélyéről, vagy az építkezésekről.

A nők akár 500 dirhamot, azaz 40 ezer forintot is hajlandók azért fizetni, hogy exkluzív, férfiakat kizáró helyen strandolhassanak, de vannak, akik nem akarnak ezért fizetni. Nisrin Al Harmoodi, az egyik saját szigetre vágyó nő elmondta, hogy a nőknek is joga van nyugodtan strandolni, ráadásul nemcsak a muszlim nők támogatják a tervet, hanem azok a hölgyek is, akik külföldről költöztek az országba.

Dubajban jelenleg csak női napok (hétfő és szerda) vannak, tehát csak akkor strandolhatnak a hölgyek, akik egyedül az Al Mamzar Beach Parkba mehetnek, mert a Jumeirah Beach Parkban csatornaépítésbe kezdtek.

Dubajban negyven fok feletti hőség tombol nyáron, emiatt nem csoda, hogy a nők is vízbe vágynak, ezért szorgalmazzák a saját sziget kialakítását.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com