A Red Bull nem adott szárnyakat - beperelte a vállalatot, majd kártérítést követelt

Beperelte egy férfi a Red Bullt, mivel nem hogy szárnyakad nem ad, de még csak annyi energiát sem, mint amennyit ígér a fogyasztóknak. 

red2

Első hallásra mókásnak tűnik az ügy, pedig a fele sem tréfa. Benjamin, egy felháborodott amerikai állampolgár, aki azzal a címmel perelte be a Red Bull vállalatát, hogy nem ad szárnyakat. A tárgyaláson kiderült, hogy a fiatal embernek valós érvei vannak a röhejesnek tűnő bevezetés mögött. A közismert energia ital marketingesei ugyanis folyton azt sugallják, hogy a kávékkal, vagy más koffein tartalmú italokkal ellentétben, ők valódi energia forrást kínálnak a vevőknek, melyben természetesen semmilyen realitás nincs.

A bíró igazat adott a férfinek, majd abba is beleegyezett, hogy kártérítést követeljen. A vállalatnak 13 millió dollárt kellett leperkálnia, melynek mosolyogva tettek eleget. A Red Bull évente átlagosan 5,4 milliárdot ad el a híres italából, így egyértelmű, hogy nem vitte őket csődbe ez a csekély összeg. A megtévesztő szlogen miatt még nem perelte be őket senki sem, azonban a jövőben elképzelhető, hogy más is Benjamin nyomdokaiba fog lépni.

(forrás: Offline)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com