A világ első gyémántszafarijára várják az érdeklődőket Dél-Afrikában

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Dél-Afrika ismert a szafariturizmusáról, a vadvilág után azonban most egy másik természeti kinccsel csalogatják a turistákat az országba, ahol szeptemberben indul az első gyémántszafari.diamodA Fokvárosi Ellerman House szálloda és a Benguela Diamonds legfeljebb hatszemélyes túrája 215 ezer rand (4 millió 275 ezer forint). Az utasokat a fokvárosi nemzetközi repülőtér privát termináljáról magángéppel viszik a Dél-Afrika nyugati partján, a namíbiai határ mellett fekvő Port Nolloth városkába, ahol az 1800-as években még rezet bányásztak.

Az enklávé az 1920-as években virágzott fel újra, miután gyémántokat találtak a földben, majd később az óceánban - írta a The Daily Telegraph című brit lap. Noha a drágakövek manapság már nem annyira gyakoriak, mint egykor, a vidék még mindig gazdag az ásványkincsekben, az óceán mélyéről például profi búvárok hozzák felszínre a kincseket.

Az egynapos gyémántszafari résztvevői - akiket egy modern tengerparti villában helyeznek el -, a reggeli után maguk is lemerülhetnek a mélybe a Benguela Diamonds búvármestereivel, de ha nincs meg az ehhez szükséges képzettségük, hajón kísérik a csapatot és nézik, hogyan kutatnak a drágakövek után a vízben.

A vadászat után következik a talált kincsek osztályozása és bemutatása, felszínre ugyanis nemcsak gyémántok kerülnek, hanem egyéb ásványok, például gránitfélék és olivinek is. A szafari szervezői szerint "majdnem biztos", hogy a résztvevők találnak valami értékeset.

Ha például gyémántot, azt csiszolásra a Benguela Diamods dizájnstúdiójába küldik Stellenbosch-ba, ahol ékszert készítenek belőle - nem titkoltan annak reményében, hogy a túra résztvevőit sikerült annyira megbabonázni, hogy meg akarják majd vásárolni, amit a szafarin találtak.

Alapítója, Wynand Hendrikse szerint a Benguela Diamonds az egyetlen gyémánttársaság a világon, amely elejétől a végéig, a bányászattól az ékszerbe foglalásig ellenőrzése alatt tartja a drágakövek sorsát. A szafari résztvevői akár már három nappal az után megkaphatják ékszerbe foglalt gyémántjukat, hogy nyers formában megtalálták az óceánban.

A gyémántvadászat mellé ötcsillagos ellátás jár a nap során. A Port Nolloth-i villában gourmet ebédet kapnak a vendégek, mellé pedig a legkiválóbb dél-afrikai borokból válogathatnak, és miután visszaszállították őket a fokvárosi hotelbe, a társaság a bento stílusú vacsora mellé vintázs Dom Perignon-pezsgőt kap.

Amennyiben az időjárás is engedi, mindezt a szálloda kertjében, egy szirt tetején fogyaszthatják el, miközben egyedülálló kilátásuk nyílik arra, ahogy a nap lebukik az Atlanti-óceánba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com