Állati történetek a hadsereg életéből
Kutyák, macskák, medvék, elefántok, egerek, fókák, szentjánosbogarak, de még denevérek is teljesítettek szolgálatot. 
Az egész világon akad arra példa, hogy a hadsereg valamilyen állatot próbált meg a szolgálatába állítani. A következő háborús történetek most azokról a kutyákról, macskákról, denevérekről, galambokról, medvékről és delfinekről szólnak, akik komoly szolgálatot tettek a hazájukért, vagy legalább megpróbálták.
A CIA engedetlen macskakémei: A CIA tényleg mindent megpróbált a hidegháború alatt, hogy lehallgassa az ellenséget. Az egyik ötletük az volt, hogy macskákat fognak bevetni, ám siker helyett, csak egy nyolc számjegyű számlát sikerült felmutatniuk.
Eleinte minden jól indult. A lehallgatóberendezéssel felszerelt macskák jól teljesítettek a kísérlet során. A probléma akkor jelentkezett, amikor a CIA elengedte a macskakémeket a küldetésükre.
Az önfejű állatok gyorsan elfelejtették, hogy mit kellene megtenniük a hazájukért, és mindenfelé elkóboroltak, ahogy az a macskáknál lenni szokott. Több macskakém elpusztult, mert egy-egy autó elgázolta őket. A CIA végül úgy döntött, hogy lefújja a Project Acoustic Kitty akciót.
Kutyák a lövészárokban: A kutyákról tudjuk, hogy igazi katonák, hiszen őrzik a házunkat, segítenek a nyomozásokban, kiszagolják a kábítószert, megtalálják a romok alá szorult embereket, ám azt kevesen tudják, hogy az első világháborúban is jó szolgálatot tettek.
A lövészárkokban számos feladata volt a kutyáknak. Néhány eb dolga az volt, hogy irtsa a katonák közelében tanyázó rágcsálókat, amik imádták elfogyasztani a katonák ellátmányát. Erre azért volt szükség, mert a méreggel irtásnál sokkal biztonságosabb volt a kutyák, néha macskák bevetése. A feladatkört elsősorban fox és bull fajtájú kutyák töltötték be.
A patkányvadász kutyákat nagy becsben tartották. Ők törzskönyvet kaptak, a szőrüket gondosan ápolták, s olykor olyan ételeket kaptak, mint a pacal vagy a puha borjúhús. Emellett rendszeres fekhelyen alhattak, betegség esetén pedig a legközelebbi lókórházban ápolták őket.
Repülőgépek helyett denevérek borították volna lángba Japánt: Ez az akció is olyan csúfos kudarcot vallott, mint a CIA macskakém ötlete. A terv az volt, hogy miniatűr gyújtóbombákat erősítenek a denevérekre, akik ezekkel felgyújtják Japánt, ahol a házak jól éghető anyagból készültek.
A kísérletek azonban bebizonyították, hogy a terv egyáltalán nem hibátlan, ugyanis a tesztek során még az erre kijelölt bázist is felgyújtották a bőregerek. A pletykák szerint a küldetésnek az adta meg a kegyelemdöfést, hogy a denevérek egy magas rangú tiszt szolgálati kocsiját is célpontnak nézték.
Ennél hihetőbb magyarázat az, hogy a project x-ray névre keresztelt ötletet a sikeresebbnek és racionálisabbnak ítélt Manhattan-terv ütötte ki.
Aknakereső delfinek és fókák: A palackorrú delfinek és a kaliforniai oroszlánfókák a mai napig az USA haditengerészeténél szolgálnak, annyira sikeresnek bizonyult ez a projekt, ami a hatvanas években vette kezdetét. A terv az volt, hogy a hadsereg kiképez néhány delfint és fókát, hogy azok átvizsgálják a tengerfeneket. Az ötletet azért találták életképesnek, mert a delfinek és fókák érzékelése és merülési képessége kiváló.
A delfinek a tájékozódási képességeik miatt vehették fel a szolgálatot, hiszen képesek észlelni azokat a tenger fenekén található veszélyes tárgyakat, amiket még a modern eszközök sem vesznek észre.
A kaliforniai oroszlánfókák pedig azért léphettek be a hadsereghez, mert kiváló a hallásuk és látásuk. A jól kiképzett fókák még a búvároknál is gyorsabban, hatékonyabban képesek dolgozni. Ha pedig kapnak néhány felszíni kísérőt és egy motorcsónakot, akkor egy aknakereső hadihajót és annak teljes személyzetét is képesek helyettesíteni.
A futóegerek és a brit titkosszolgálat: Az MI5 gondolta úgy, hogy a rágcsálók több szempontból is hatékonyak lehetnek, mert a futóegerek sok pozitív tulajdonsággal rendelkeznek, például kiszagolják az emberi érzelmeket, mert megérzik az adrenalin illatát.
Az MI5 erre a képességre építette fel a tervét, ami arról szólt, hogy a terroristák és a csempészek lekapcsolására vetik be az egereket a határokon. Az ötlet azonban megbukott, mert az egerek arra nem képesek, hogy különbséget tegyenek aközött, hogy valaki azért fél, mert bűnös, vagy csak eleve kellemetlenül érzi magát a hatóság közelében.
Voltak egerek, akiket bombakeresésre idomítottak be, de ez sem váltotta valóra a reményeket, amiket a rágcsálók szaglására alapoztak. A bajt leginkább az okozta, hogy a nyugodt kísérleti telepről kikerülő egerek megijedtek, emiatt nem tudtak hasznos információval szolgálni. A kudarcban a tervezőknek is volt némi szerepe, hiszen arra idomították a bombakereső egereket, hogy fussanak vissza a ketrecükbe, ha kiszagolták a robbanószert.
Disznók vs. Elefántok: Történelemből emlékezhetünk rá, hogy az ókorban az elefántokat és a disznókat is felhasználták a hadseregek. A disznók az ellenség szétzavarására voltak alkalmasak, míg az elefántok nagy tömegük és lendületük miatt vehették fel a szolgálatot. Az elefántok ráadásul a harckocsi elődjének is tekinthetők, hiszen a korabeli fegyverek nem tudták olyan könnyen leteríteni a megtermett állatokat.
A történelem egyik legjelentősebb csatája az időszámításunk előtti III. században került sor, amikor I. Pürrhosz épeiroszi király harci elefántokkal támadt Rómára. A hosszúra nyúlt hérakleiai csatának az vetett véget, hogy a rómaiak fejvesztve menekültek a harci elefántok láttán.
A visszavágásnál már felkészültek a rómaiak az elefántok rohamára, ezért visítozó disznókat hajtottak az ellenség közé. Az elefántokat annyira sokkolta a disznófalka, hogy zavaradottságukba nem az ellenséget, hanem az épeiroszi katonákat taposták agyon.
Idomított méhek váltanák le a bombakereső kutyákat: Az átlagos kutyáknál is hatékonyabban érzékelik a robbanóanyagokat a méhek, mert kiváló a szaglásuk. Arról már nem szólnak a hírek, hogy a méhek idomítása olyan könnyű-e, mint a kutyáké.
Mindenesetre a kutatók megpróbálták arra tanítani a méheket, hogy nyújtsák ki a szívószervüket, ha robbanóanyagot találtak. Azokat a méheket, akik kiszagolták a robbanószert, cukros vizet kaptak jutalmul, így kialakult bennük a szükséges reflex.
A bombakereső méhek sikeres akcióiról eddig még nem hallottunk, ám a terroristák kezdhetnek rettegni, ha beválik a terv, és dühös méhrajok támadnak rájuk.
Galambok vezették volna célra az amerikaiak rakétáit: A japánok öngyilkos pilótákat képeztek ki, miközben az amerikai mérnökök azon dolgoztak, hogy galambokkal helyettesítik az akkor még gyerekcipőben járó távirányítót.
A terv úgy nézett ki, hogy a rakéta orrába galambokat helyeztek volna. A madár dolga annyi volt, hogy nézelődjön a beépített ablakokon, azonosítsa a célpontot, majd kopogjon a csőrével az oldalon, ahol a célt látja. A mérnökök azt akarták, hogy a küldetés előtt eligazítást tartanak a támadás céljairól. A galamboknak levetítették volna a célpontok képét, és azok felismerték volna a fotón látottakat, amikor már a rakétában vannak.
A viccnek hangzó ötletet halálosan komolyan gondolták az amerikaiak, akik elverték az adófizetők 25 ezer dollárját erre a kísérletre, ami B.F. Skinner pszichológus nevéhez köthető. Skinner korábban más kísérletezett madarakkal, s apróbb sikereket elért, ám ebből az ötletéből végül nem lett semmi.
Szentjánosbogarakkal világítottak a találékony angolok a lövészárkokban: Ez a terv a kreativitás jó példája. Az első világháború ideje alatt még megvalósíthatatlan álom volt a frontvonalak villanyvilágítása. A világítás problémáját azonban meg kellett oldani valahogy.
Az angol katonák azt találták ki, hogy összegyűjtötték szentjánosbogarakat, amiknek a fénye elég volt ahhoz, hogy azzal tanulmányozzák a térképeket és elolvassák a parancsokat. A szentjánosbogarakat már az ókorban is használták, de a XX. században is bevetették a katonák.
Közlegény lett a lengyel hadseregben a láncdohányos medve: Wojtek eleinte kabalaállat volt, ám végül a 22. tüzérségi támogatószázad személyi állományba vette. A medve így a lengyel hadsereg közlegénye lett. Wojtek, akinek a neve vidám harcost jelent, 1941-ben, bocsként került 2. lengyel hadsereg 22. hadtestéhez.
A katonák annyira megszerették a medvét, hogy mindenhova magukkal vitték a kabalát, aki megjárta az észak-afrikai frontot, ahol élesben is bevetették. Amikor pihenő volt, akkor Wojtek szórakoztatta a katonákat, harcban viszont kiváló lőszerhordónak bizonyult, ám időközben rászokott a dohányzásra, ami veszélyes ilyen munkakörben.
A medve ott volt a Monte Cassinó-i csatában is, ahol a tüzéreknek szállította az utánpótlást. Wojtek sok csatában részt vett, és túlélte a háborút. Habár a káros szenvedélyei nem tettek jót neki, mégis megélte a 22 éves kort. Miután leszerelt, az edinburghi állatkertbe költözött.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Az egész világon akad arra példa, hogy a hadsereg valamilyen állatot próbált meg a szolgálatába állítani. A következő háborús történetek most azokról a kutyákról, macskákról, denevérekről, galambokról, medvékről és delfinekről szólnak, akik komoly szolgálatot tettek a hazájukért, vagy legalább megpróbálták.A CIA engedetlen macskakémei: A CIA tényleg mindent megpróbált a hidegháború alatt, hogy lehallgassa az ellenséget. Az egyik ötletük az volt, hogy macskákat fognak bevetni, ám siker helyett, csak egy nyolc számjegyű számlát sikerült felmutatniuk.
Eleinte minden jól indult. A lehallgatóberendezéssel felszerelt macskák jól teljesítettek a kísérlet során. A probléma akkor jelentkezett, amikor a CIA elengedte a macskakémeket a küldetésükre.
Az önfejű állatok gyorsan elfelejtették, hogy mit kellene megtenniük a hazájukért, és mindenfelé elkóboroltak, ahogy az a macskáknál lenni szokott. Több macskakém elpusztult, mert egy-egy autó elgázolta őket. A CIA végül úgy döntött, hogy lefújja a Project Acoustic Kitty akciót.
Kutyák a lövészárokban: A kutyákról tudjuk, hogy igazi katonák, hiszen őrzik a házunkat, segítenek a nyomozásokban, kiszagolják a kábítószert, megtalálják a romok alá szorult embereket, ám azt kevesen tudják, hogy az első világháborúban is jó szolgálatot tettek.
A lövészárkokban számos feladata volt a kutyáknak. Néhány eb dolga az volt, hogy irtsa a katonák közelében tanyázó rágcsálókat, amik imádták elfogyasztani a katonák ellátmányát. Erre azért volt szükség, mert a méreggel irtásnál sokkal biztonságosabb volt a kutyák, néha macskák bevetése. A feladatkört elsősorban fox és bull fajtájú kutyák töltötték be.
A patkányvadász kutyákat nagy becsben tartották. Ők törzskönyvet kaptak, a szőrüket gondosan ápolták, s olykor olyan ételeket kaptak, mint a pacal vagy a puha borjúhús. Emellett rendszeres fekhelyen alhattak, betegség esetén pedig a legközelebbi lókórházban ápolták őket.
Repülőgépek helyett denevérek borították volna lángba Japánt: Ez az akció is olyan csúfos kudarcot vallott, mint a CIA macskakém ötlete. A terv az volt, hogy miniatűr gyújtóbombákat erősítenek a denevérekre, akik ezekkel felgyújtják Japánt, ahol a házak jól éghető anyagból készültek.A kísérletek azonban bebizonyították, hogy a terv egyáltalán nem hibátlan, ugyanis a tesztek során még az erre kijelölt bázist is felgyújtották a bőregerek. A pletykák szerint a küldetésnek az adta meg a kegyelemdöfést, hogy a denevérek egy magas rangú tiszt szolgálati kocsiját is célpontnak nézték.
Ennél hihetőbb magyarázat az, hogy a project x-ray névre keresztelt ötletet a sikeresebbnek és racionálisabbnak ítélt Manhattan-terv ütötte ki.
Aknakereső delfinek és fókák: A palackorrú delfinek és a kaliforniai oroszlánfókák a mai napig az USA haditengerészeténél szolgálnak, annyira sikeresnek bizonyult ez a projekt, ami a hatvanas években vette kezdetét. A terv az volt, hogy a hadsereg kiképez néhány delfint és fókát, hogy azok átvizsgálják a tengerfeneket. Az ötletet azért találták életképesnek, mert a delfinek és fókák érzékelése és merülési képessége kiváló.
A delfinek a tájékozódási képességeik miatt vehették fel a szolgálatot, hiszen képesek észlelni azokat a tenger fenekén található veszélyes tárgyakat, amiket még a modern eszközök sem vesznek észre.
A kaliforniai oroszlánfókák pedig azért léphettek be a hadsereghez, mert kiváló a hallásuk és látásuk. A jól kiképzett fókák még a búvároknál is gyorsabban, hatékonyabban képesek dolgozni. Ha pedig kapnak néhány felszíni kísérőt és egy motorcsónakot, akkor egy aknakereső hadihajót és annak teljes személyzetét is képesek helyettesíteni.
A futóegerek és a brit titkosszolgálat: Az MI5 gondolta úgy, hogy a rágcsálók több szempontból is hatékonyak lehetnek, mert a futóegerek sok pozitív tulajdonsággal rendelkeznek, például kiszagolják az emberi érzelmeket, mert megérzik az adrenalin illatát.Az MI5 erre a képességre építette fel a tervét, ami arról szólt, hogy a terroristák és a csempészek lekapcsolására vetik be az egereket a határokon. Az ötlet azonban megbukott, mert az egerek arra nem képesek, hogy különbséget tegyenek aközött, hogy valaki azért fél, mert bűnös, vagy csak eleve kellemetlenül érzi magát a hatóság közelében.
Voltak egerek, akiket bombakeresésre idomítottak be, de ez sem váltotta valóra a reményeket, amiket a rágcsálók szaglására alapoztak. A bajt leginkább az okozta, hogy a nyugodt kísérleti telepről kikerülő egerek megijedtek, emiatt nem tudtak hasznos információval szolgálni. A kudarcban a tervezőknek is volt némi szerepe, hiszen arra idomították a bombakereső egereket, hogy fussanak vissza a ketrecükbe, ha kiszagolták a robbanószert.
Disznók vs. Elefántok: Történelemből emlékezhetünk rá, hogy az ókorban az elefántokat és a disznókat is felhasználták a hadseregek. A disznók az ellenség szétzavarására voltak alkalmasak, míg az elefántok nagy tömegük és lendületük miatt vehették fel a szolgálatot. Az elefántok ráadásul a harckocsi elődjének is tekinthetők, hiszen a korabeli fegyverek nem tudták olyan könnyen leteríteni a megtermett állatokat.
A történelem egyik legjelentősebb csatája az időszámításunk előtti III. században került sor, amikor I. Pürrhosz épeiroszi király harci elefántokkal támadt Rómára. A hosszúra nyúlt hérakleiai csatának az vetett véget, hogy a rómaiak fejvesztve menekültek a harci elefántok láttán.
A visszavágásnál már felkészültek a rómaiak az elefántok rohamára, ezért visítozó disznókat hajtottak az ellenség közé. Az elefántokat annyira sokkolta a disznófalka, hogy zavaradottságukba nem az ellenséget, hanem az épeiroszi katonákat taposták agyon.
Idomított méhek váltanák le a bombakereső kutyákat: Az átlagos kutyáknál is hatékonyabban érzékelik a robbanóanyagokat a méhek, mert kiváló a szaglásuk. Arról már nem szólnak a hírek, hogy a méhek idomítása olyan könnyű-e, mint a kutyáké.Mindenesetre a kutatók megpróbálták arra tanítani a méheket, hogy nyújtsák ki a szívószervüket, ha robbanóanyagot találtak. Azokat a méheket, akik kiszagolták a robbanószert, cukros vizet kaptak jutalmul, így kialakult bennük a szükséges reflex.
A bombakereső méhek sikeres akcióiról eddig még nem hallottunk, ám a terroristák kezdhetnek rettegni, ha beválik a terv, és dühös méhrajok támadnak rájuk.
Galambok vezették volna célra az amerikaiak rakétáit: A japánok öngyilkos pilótákat képeztek ki, miközben az amerikai mérnökök azon dolgoztak, hogy galambokkal helyettesítik az akkor még gyerekcipőben járó távirányítót.
A terv úgy nézett ki, hogy a rakéta orrába galambokat helyeztek volna. A madár dolga annyi volt, hogy nézelődjön a beépített ablakokon, azonosítsa a célpontot, majd kopogjon a csőrével az oldalon, ahol a célt látja. A mérnökök azt akarták, hogy a küldetés előtt eligazítást tartanak a támadás céljairól. A galamboknak levetítették volna a célpontok képét, és azok felismerték volna a fotón látottakat, amikor már a rakétában vannak.
A viccnek hangzó ötletet halálosan komolyan gondolták az amerikaiak, akik elverték az adófizetők 25 ezer dollárját erre a kísérletre, ami B.F. Skinner pszichológus nevéhez köthető. Skinner korábban más kísérletezett madarakkal, s apróbb sikereket elért, ám ebből az ötletéből végül nem lett semmi.
Szentjánosbogarakkal világítottak a találékony angolok a lövészárkokban: Ez a terv a kreativitás jó példája. Az első világháború ideje alatt még megvalósíthatatlan álom volt a frontvonalak villanyvilágítása. A világítás problémáját azonban meg kellett oldani valahogy.Az angol katonák azt találták ki, hogy összegyűjtötték szentjánosbogarakat, amiknek a fénye elég volt ahhoz, hogy azzal tanulmányozzák a térképeket és elolvassák a parancsokat. A szentjánosbogarakat már az ókorban is használták, de a XX. században is bevetették a katonák.
Közlegény lett a lengyel hadseregben a láncdohányos medve: Wojtek eleinte kabalaállat volt, ám végül a 22. tüzérségi támogatószázad személyi állományba vette. A medve így a lengyel hadsereg közlegénye lett. Wojtek, akinek a neve vidám harcost jelent, 1941-ben, bocsként került 2. lengyel hadsereg 22. hadtestéhez.
A katonák annyira megszerették a medvét, hogy mindenhova magukkal vitték a kabalát, aki megjárta az észak-afrikai frontot, ahol élesben is bevetették. Amikor pihenő volt, akkor Wojtek szórakoztatta a katonákat, harcban viszont kiváló lőszerhordónak bizonyult, ám időközben rászokott a dohányzásra, ami veszélyes ilyen munkakörben.
A medve ott volt a Monte Cassinó-i csatában is, ahol a tüzéreknek szállította az utánpótlást. Wojtek sok csatában részt vett, és túlélte a háborút. Habár a káros szenvedélyei nem tettek jót neki, mégis megélte a 22 éves kort. Miután leszerelt, az edinburghi állatkertbe költözött.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások