Állatoknak építenek terminált a repülőtéren

A Bárka várhatóan 2016-ra készül el a New York-i JFK repülőtéren.NYCArkEgyre több utas szeretné magával vinni a házi kedvencét, ha utazik, ezért a világ egyik legforgalmasabb nemzetközi repülőterén, a New York-i JFK-en, hamarosan megnyílik a kizárólag állatoknak szánt terminál, ami a Bárka nevet kapta.

A 48 millió dollárba kerülő, várhatóan 2016-ban nyíló terminált úgy fogják kialakítani, hogy alkalmas legyen a nagytestű állatok szállítására, emellett itt kapnak majd helyet azok a kedvencek, akik kénytelenek egy, vagy több éjszakát a repülőtéren tölteni, de a karanténba kerülő és szállításra váró állatokat is itt tartják majd. A jelenlegi elképzelések szerint, a Bárkában évente 70 ezer házi- és vadállat fordul majd meg.

Cliff Bollmann, a tervező Gensler egyik mérnöke elmondta, hogy a tulajdonosok és az állatok számára egyaránt stresszes a repülés, ezért a tervezőcsapat azt szeretné, hogy egy kényelmes, egészséges környezet várja az állatokat a repülőtéren.

A tervek szerint, az állatokat klimatizált járművekkel szállítják majd a terminálba, még az olyan nagytestű állatokat is, mint a lovak, hogy a lehető legkisebb stressz érje őket. Ugyancsak ez az oka, hogy a repülőgépek is a Bárkához fognak leszállni.

A 10 éve üresen álló raktárépületet 30 évre bérelték ki, és várhatóan 180 teljes munkaidős állásban dolgoznak majd itt az emberek. A becslések szerint a bevétel el fogja érni az évi 108 millió dollárt.

(Forrás: fullank.com)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com