Amazonasnak már alig maradt érintetlen erdeje - videó

Ecuador megadta az engedélyt az Amazonas állítólagos utolsó érintetlen őserdejének rombolására. Vajon miért kell az érintetlen terület?


A válasz a kőolaj miatt. Az ecuadori kormány engedélyt adott az olajfúráshoz. Rafael Correa elnök azzal indokolta döntését, hogy a világ cserbenhagyta Ecuadort.

2

Az engedély az utolsó amazonasi őserdő ellen lett kiadva a Yasuni Nemzeti Parkra. A védett terület 9820 km² en terül el a Yasuni Ecuador keleti oldal szélén. A terület a világ legváltozatosabb biológiai csodájával rendelkező otthona. Itt laknak a Taganeriek és a Taromenenek törzsek, akik talán soha nem találkoztak a modern civilizációval.

1

Úgy tűnik, most ennek vége, hiszen a területen 800 millió hordónyi kőolaj van, amit ki kell aknázni. Ilyenkor már nincsenek zöldek, megszűnik a kormány, nincs ENSZ, hiszen az olaj, mind az ő üzleti érdekeiket szolgálja. Nem érdekelve őket, hogy a közhelyként szereplő és mégis igaz mondás szerint az Amazonas a Föld tüdeje.

A háttérhatalom sakktábláján az elmúlt időkben a következő események zajlottak.

Az ecuadori kormánynak hosszú időkig sikerült megakadályozni, hogy a szóban forgó érintetlen területen NE fúrjanak!

Létezett egy Yasuni kezdeményezés, mely szerint a fejlett országok, amelyek rengeteg kőolajat használnak fel és legtöbb üvegházhatás növelő anyagot bocsátanak ki, fizettek Ecuadornak, hogy ne kelljen ezen a területen olajfúrást végezni. Így jutott Ecuador pénzhez eddig olajkitermelés nélkül.

eq

A programot 2007-ben jelentették be, amelyet a világ össze fejlett országa nagy fennszóval üdvözölt. Amikor fizetni kellett volna, már jelentkező elvétve volt, így a tervezett 3,6 milliárd dollárból csupán 13 millió folyt be.

Correa elnök erre a tényre alapozva mondta, hogy a világ cserbenhagyta őket.

A Petroamazonas állami olajcég munkája a területen 2016 indul majd. Napjainkban már építik az utakat, hogy megközelíthető legyen a térség.

Ecuador - Oil production in the rain forest

Most láthatjuk igazán, hogy azért az olajért miféle játékot játszik a háttérhatalom, azon a sakktáblán, feláldozva a Föld tüdejéből egy utolsó szeletet.

3

4

5

Az alábbi videót nézzük meg Földünk egyik legcsodásabb helyéről.



Forrás: rejtelyekszigete

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com