Anglia példaképe lett az Oxfordba bejutott bevándorló magyar gimnazista lány
Anglia legújabb példaképe egy bevándorló magyar lány, Győrfi Róza.
A lány egy londoni állami gimnáziumból érettségi után elsőként jutott be az oxfordi egyetemre.
Rozit a brit itv-ben be is mutatták és arról beszéltek, hogy az érettségi eredmények alapján a londoni középiskolások eredményei fejlődtek, a legjobban és ez a bevándorló diákoknak is köszönhető.

Londonban idén 35 ezer gyerek érte el az egyetemei felvételhez szükséges pontot. Az elmúlt húsz évben az eredmények sokat javultak, ennek oka pedig elsősorban a bevándorlók gyerekeinek eltökéltsége és kitartása. Róza különórákra is járt, soha nem késett és az érettségije sikeréért is mindent megtett.
Így lett ő az első diák a Southfields Academy nevű iskola történetében, aki bejutott az Oxfordi Egyetemre.
Az iskola igazgatónője Wanda Golinska szerint azok a diákok, akik külföldről érkeztek jobb életet akarnak maguknak és ezért mindent megtesznek, sőt az iskolában is élen járnak.
Forrás: lajk.hu
Hozzászólások