Az arcvak lány jól lát, mégsem ismer fel senkit

A 14 éves Hannah Ray látása tökéletes, mégis a hallása alapján tudja csak beazonosítani családtagjait. A lány ugyanis egy ritka betegségben, az arcvakságban szenved.


A tudomány éppen azon dolgozik, hogy a lányon és az arcvakságban szenvedő többi betegen segíteni tudjon.

A brit tini egy agyvelőgyulladás következményeként már 6 éve küzd a betegséggel.

Hannah jobb szélen, a testvéreivel Hannah jobb szélen, a testvéreivel

"Az utcán simán elmegyek anyám mellett anélkül, hogy egy kicsit is ismerősnek tűnne. A látásommal semmi baj, csak éppen nem tudom rendesen feldolgozni, amit látok" - mondja Hannah. Az iskola társait is hallás útján ismeri fel, ez pedig a mindennapokban egy zajos folyosón nem olyan egyszerű.

A prozopagnoziát - azaz az arcvakságot - az váltja ki, hogy az agynak az a része, amely a felismerésért felelős, kárt szenved fejsérülés vagy szélütés miatt. Ugyanakkor olyanok is akadnak, akiknek veleszületett rendellenességük az arcvakság.

Sarah Bate pszichológus tavaly október óta a Bournemouth Egyetemen kísérleti jelleggel folytat egy kezelést, melynek eredményeként a lány már kezdi felismerni családtagjait, barátait. Terápiájának, avagy pusztán tanító kurzusának a lényege, hogy a beteg laptopon több száz arc tanulmányozásával megtanul a fő arci jellegzetességekre figyelni és köztük különbséget tenni.

"Az agy formálható, és amikor egyik területe elveszít egy képességet, egy másik átveheti. Az arcáradat révén Hannah agyában is hasonló történhetett" - mondta a kutató, hozzátéve, hogy eddig félszáz betegen próbálkoztak az új módszerrel. A szigetországban a lakosok körülbelül 2 százaléka szenved ebben a betegségben, így ők reménykedhetnek, hogy a kezelés majd segít rajtuk.

(neon.hu)

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com